Gazdaság

A kamatemelések miatt hatalmas büntetés vár azokra, akiknél nem születnek meg a csokos gyerekek

A lakástámogatások szerepe egyre jelentősebb, a dráguló ingatlanok és a rohamosan emelkedő hitelkamatok miatt ugyanis számos család már csak ezen kedvezmények segítségével tudja megvenni új otthonát. Azonban a lehetőség kockázatot is jelent, ugyanis a feltételek megszegése esetén büntetőkamattal növelten kell visszafizetni a kapott állami támogatást. Ha például nem születnek meg a vállalt gyerekek a meghatározott időkorláton belül, akkor a felvett hitel futamidejét féléves periódusokra bontják, a büntetőkamatot pedig a periódus kezdetén érvényes alapkamat szintjéhez igazítják. Mivel augusztus 31-étől 11,75 százalék az alapkamat, három vállalt, de meg nem született gyermek esetén a büntetőkamat ennek ötszöröse, 58,75 százalék lehet.

A lakástámogatások köre igen széles Magyarországon, ezek közül az egyik első és legfontosabb a családi otthonteremtési kedvezmény (csok). A konstrukció vissza nem térítendő, állami, lakáscélú támogatást takar, melyet meglévő és vállalt gyermekek után lehet kihasználni. A kedvezmény 600 ezer és 10 millió forint között lehet, a pontos összeg függ a lakáscéltól és a gyerekek számától is.

A Bankmonitor szakértőinek összehasonlítása alapján a legkedvezőbb, 10 millió forint összegű piaci lakáshitel kamata 10 éves kamatperiódus esetén 7,29 százalék, 20 év alatt összesen 19,2 millió forintot kell visszafizetni a banknak. A legdrágább lakáshitelre visszafizetendő összeg viszont két évtized alatt már meghaladja a 23,8 millió forintot.

Ezzel szemben a csoktámogatás maximális 10 millió forintjára semmit sem kell törlesztenie a családnak abban az esetben, ha teljesülnek a jogszabályi előírások.

A jegybanki alapkamat ötszöröse lehet a büntetés

A támogatásért cserébe számos feltételt kell teljesíteniük az érdeklődőknek, melyek közül néhánynak az igénylést követően is meg kell felelni. Ezek megszegése komoly következményekkel járhat. Ilyen például az az eset, amikor vállalt gyermek után szeretné a család kihasználni a kedvezményt, de a baba nem érkezik meg határidőre.

Vállalt gyermek után csak fiatal házaspárok igényelhetnek csoktámogatást, a lehetőség csak akkor él, ha igényléskor legalább a pár egyik tagja még nem töltötte be a 40. életévét. A vállalás teljesítésére pedig határidő van, mely függ a vállalt gyerekek számától és a támogatás összegétől is:

  • egy gyerek vállalása esetén 4 év áll rendelkezésre a baba születésére.
  • Két gyerek vállalásakor 8 éven belül kell megszületnie a babáknak.
  • Az emelt, 10 millió forint összegű támogatáshoz pedig a vállalt gyerekek számától függően 10 éven belül kell megszületniük a gyerekeknek.

A 10 millió forint összegű támogatás 3 gyermek után jár (vagy meglévő három, vagy részben vagy egészben vállalt), amennyiben új építésű lakás vásárlása vagy építkezés a cél.

Ha pedig az ígért gyermekek nem születnek meg, akkor a támogatást büntetéssel növelten kell rendezni az állam felé. A büntetés mértéke alapesetben a jegybanki alapkamat mértékével egyezik meg.

Az emelt, 10 millió forint összegű támogatásnál azonban a büntetőkamat is magasabb, a jegybanki alapkamat ötszöröse.

Így kell visszafizetni az államnak, ha nem jön a vállalt gyerek

Tavaly nyár elején ezekre a szabályokra még sokan legyintettek volna, sem a 0,6 százalékos alapkamat, sem annak ötszöröse nem jelentett komoly terhet. Ez utóbbi 3 százaléknak felelt meg, ami megegyezett a támogatott lakáshitel kamatszintjével.

Mára viszont a helyzet gyökeresen megváltozott, hiszen a jegybanki alapkamat mértéke már 11,75 százalék, ennek ötszöröse pedig 58,75 százalék.

Szerencsére a büntetést az elmaradás időszaka – azaz a gyermekvállalási időszak – alatt érvényes alapkamat alapján határozzák meg. Méghozzá a mutató adott félév első napján érvényes értéke alapján.

Mit jelent ez? Ha valaki 2021 július 1-jén igényelt csoktámogatást három vállalt gyermekre, akkor számára a késedelmi kamatot az alábbi értékek alapján határozták meg:

  • 2021. július 1. – 2021. december 31.: az alapkamat 1,20 százalék volt 2021. július 1-jén, ezen érték ötszöröse, azaz évi 6 százalék a büntetés mértéke.
  • 2022. január 1. – 2022. június 30.: az alapkamat 2,40 százalék volt 2022. január 1-jén, ennek ötszöröse, azaz évi 12 százalék a büntetés mértéke.
  • 2022. július 1-jétől: az alapkamat 7,75 százalék volt 2022. július 1-jén, az ötszöröse, azaz évi 38,75 százalék a büntetés mértéke a mostani félév során.

A gyermekvállalási határidő a példában még nem telt le, tehát még megszülethetnek a babák. És persze a hátralévő évek során az alapkamat is változhat: emelkedhet és csökkenhet is az aktuális piaci viszonyoknak megfelelően.

Ekkora büntetést kellene fizetni az aktuális jegybanki alapkamat alapján

A jegybanki alapkamat augusztus 31-étől 11,75 százalék. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb, 600 ezer forint összegű támogatásra – tehát amennyiben egy vállalt gyermek után vették igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt – 4 év után 882 ezer forintot kell visszafizetni.

A helyzet ennél sokkal drasztikusabb, ha a maximális 10 millió forintos támogatást használta ki az igénylő. A három gyerek után, új lakás vásárlására, építésre igényelhető 10 millió forint összegű csok mellett ugyanis a büntetés mértéke a jegybanki alapkamat ötszöröse, ami ez idő szerint 58,75 százalék.

Ha feltételezzük, hogy az alapkamat változatlan szinten marad, akkor a büntetés hatalmas összegre hízhat abban az esetben, ha nem születnek meg a gyerekek a 10. év végére:

  • ha a három vállalt gyerekből egy sem születik meg, akkor összességében a 10. év végén 68 750 000 forintot kell visszafizetnie a családnak az állam felé.
  • Ha csak egy baba születik meg a háromból, akkor egy évtized múlva 64 625 000 forintot kellene visszafizetni.
  • Ha a három vállalt babából kettő megszületik, akkor 50 875 000 forintot kell visszafizetni. Ugyanez a helyzet igaz akkor is, ha két meglévő gyerek mellé vállalt a pár egy harmadikat, aki nem született meg tíz éven belül.

Nyilvánvaló, hogy a tét igen komoly,

még a legdrágább lakáshitelek költségét is messze meghaladja a jelenlegi alapkamat mellett a csoktámogatásra visszafizetendő büntetés.

Ráadásul az összeget a határidő leteltét követő 120 napon belül egy összegben kell megfizetni az államnak.

De fontos hangsúlyozni, hogy a kalkuláció során a Bankmonitor szakértői abból indultak ki, hogy a gyermekvállalási határidő alatt végig az aktuális 11,75 százalékos szinten marad az alapkamat – ami nem valószínű, bár az igaz, hogy egyelőre még folytatódik a kamatemelési ciklus.

Van, amikor csökkenthető a büntetés

Természetesen előfordulhat, hogy a támogatást igénylők önhibájukon kívül nem tudják teljesíteni a vállalt feltételeket. Éppen ezért lehet kérni a fizetés elhalasztását vagy épp a büntetés mérséklését. A méltányossági kérelmet a kormányhivatalhoz kell beadni, ahol egyedi mérlegelés alapján születik döntés.

Fontos szempont a döntés során az életkörülmény, az alábbi esetek különös méltánylást igénylő helyzetnek minősülnek.

  • Ha a párnak nem született gyermeke, de részt vettek lombikprogramban vagy más, a gyerekvállalást elősegítő eljáráson.
  • Ha a pár egyik tagja elhunyt.
  • Ha a gyermek a terhesség 24. hetét megelőzően halva született.
  • Ha a vállalt gyerekek közül egy fogyatékkal született, vagy többszörös betegséggel rendelkezik.
  • Ha a pár egyik tagja vagy a született gyermek megváltozott munkaképességűvé vált az igénylést követően.
  • Ha a család megélhetését ellehetetleníti a fizetési kötelezettség.

Ilyen élethelyzetben jó eséllyel kapnak a családok a visszafizetésre öt év haladékot. Az öt év elteltével pedig lehet kérni a büntetés mérséklését, elengedését, amennyiben nem várható olyan változás, melynek következtében a büntetést előreláthatólag ki lehet fizetni. Fontos azonban, hogy a jogszabály alapján ezek nem kötelező elemek, a kormányhivatal akár el is utasíthatja a kérelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik