Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére fogyasztóvédelmi hatósági vizsgálat indult a Budapest Főváros Kormányhivatalánál a magyar fogyasztók és magyar családok jogainak védelme érdekében aWizz Air Hungary Zrt. légitársasággal szemben
– tudatta hétfői közleményében az igazságügyi tárca.
Mint írták, az elmúlt időszakban megnövekedett a Wizz Air Hungary Zrt. légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott.
A panaszok szerint
- a légitársaság nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és járattörlések esetén,
- nem biztosított szállást és átfoglalást, többletköltséget okozva ezzel az utasoknak,
- nem válaszolta meg 30 napon belül a fogyasztói beadványokat,
- valamint emelt díjas telefonos ügyfélszolgálatot működtet, ezzel is megsértve a jogszabályokat és a magyar fogyasztók jogait.
A megindított fogyasztóvédelmi eljárás célja az esetleges jogsértő magatartás feltárása, megszüntetése és szankcionálása, hiszen a jogszabályokat valamennyi vállalkozásnak be kell tartani – olvasható a tárca közleményében.
Mint ismert, egy másik diszkont légitársaságot, a Ryanairt Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi eljárás keretében az extraprofitadó áthárítása miatt 300 millió forintra bírságolta meg. A Ryanair egyrészt fellebbezett a döntés ellen, majd válaszlépésként bejelentette, hogy megszünteti nyolc, Budapestet érintő útvonalát.