Gazdaság

Jövőre sem maradunk babaváró hitel és CSOK nélkül

Getty Images
Getty Images

Facebook-posztban jelentette be a kormány, hogy jövőre is meghosszabbítja a családtámogatásokat, tehát 2023-ban is megmarad a családi adókedvezmény, a babaváró támogatás, az otthonteremtési támogatás, az első házasok adókedvezménye és a diplomás gyermekgondozási díj.

Ezek közül egyedül a babaváró támogatás olyan, aminek az év végével lejárt volna az igényelhetősége – írja a Bank360.hu. A maximum 10 millió forintos babaváró hitel gyermek vállalásával lehet felvenni. Ha meghatározott időn belül egy gyerek megszületik, akkor a hitel kamatmentessé válik. Ha kettő, akkor 30 százalékát elengedik, ha pedig három, akkor az egészből vissza nem térítendő támogatás lesz.

A CSOK keretében a vállalt gyerekek számától függően új lakás vásárlására vagy építésére 0,6-10 millió forint, használt lakás vásárlására vagy bővítésére pedig 0,6-2,75 millió forint támogatás kapható. Két gyermektől mindkét esetben 10 millió, háromtól 15 millió forint kedvezményes, fix 3 százalékos kamatú hitelt is igényelhető. Falusi CSOK-nál a támogatás összege már használt lakásnál is lehet 10 millió forint, aminek a felét felújításra, korszerűsítésre kell fordítani.

A CSOK mellett a családi adókedvezménynek, az első házasok adókedvezményének és a diplomás gyednek nem volt határideje, de persze ettől még megszüntethette volna ezeket a kormány a költségvetés helyzetére hivatkozva.

Az a kormánybejelentésből egyelőre nem derül ki, hogy a felsorolt kedvezmények változatlan feltételekkel maradnak-e meg. Így például a babaváró hitel összege, a CSOK támogatási összege és a vele együtt igényelhető kedvezményes, fix három százalékos hitel összege és kamata fontos kérdés lehet az érintetteknek.

Egyedül a babaváró és a falusi CSOK az, amelynek a fenntartásához jogszabályt kell módosítani. A Bank360.hu szerint a többi esetében erre csak akkor van szükség, ha módosítanak a feltételeiken.

Egy olyan család- és lakástámogatás van még, amelynek a folytatási kérdéses, ez pedig a lakásfelújítási támogatás, hivatalos nevén otthonteremtési támogatás. Ennek keretében az év végéig kaphatnak a családosok maximum 3 millió forint támogatást és hatmillió forint kedvezményes, fix 3 százalékos kamatú hitelt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik