Gazdaság

Jött is uniós menekültpénz, meg nem is

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Az EU már átutalt 102,5 milliárd forintnyi támogatást, de a kormány azt másra költötte és vitatja, hogy az új forrás lenne.

Bár Gulyás Gergely kancelláriaminiszter két hete a kormányinfón azt mondta, nem kaptunk pénzt az ukrajnai menekültek ellátására, a hvg.hu kiderítette, a REACT-EU nevű alapból járó 110 milliárd forintból csaknem 102,5 milliárd forintnyit már megkaptunk.

Az ukrán menekültválság kezelésére szánt segély folyósításáról az EU április elején döntött. Erről a pénzről mondta azt korábban Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke, hogy Orbán Viktor kezdeményezésére javasolta az Európai Bizottság a REACT-EU rendelet módosítását.

Később kiderült, a menekültválság által leginkább érintett államok a menekültterhelés arányában kapnak a menekültek ellátására fordítható pénzt a nekik járó helyreállítási keretből, vagyis az állam az összeget eredeti céljától eltérően a menekültellátásra fordíthatja.

A kormány a 102,5 milliárd forintot másra költötte. A portálnak a Miniszterelnökség azt írta, hogy a forrást eredetileg a koronavírus-helyzet utáni újraindításra szánták, ezért már lekötötték.

Áprilisban a REACT-EU keretében a Magyarországnak egyébként is járó, már korábban más célra lekötött uniós forrásból kaptunk előleget. Ez sajnos egyetlenegy euró új uniós forrást sem jelent az országnak.

Ez ugyanúgy igaz, mint az Európa Bizottság állítása, amely szerint a megelőlegezett összeg nagy részét már elutalták. Magyarországnak ugyanis egyelőre nincs elfogadott helyreállítási terve, így pénzt sem kapott volna azokra a célokra, amelyekre elköltötték. Azt ugyanakkor az Európai Bizottság több tisztségviselője is megerősítette a hvg.hu-nak, hogy nem kötelező az ukrán menekültek megsegítésére költeni a nekik szánt pénzt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik