Gazdaság

Zsíros tendert húzott be a NER kedvelt informatikai cége

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA
Több mint 1,7 milliárd forintos ajánlatot tett Jászai Gellért 4iG-je, az e-építési rendszert fejlesztik majd ebből.

A Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. központosított közbeszerzési eljárását a 4iG Nyrt. vezette konzorcium nyerte 1,718 milliárd forintos ajánlatával – közölte Jászai Gellért 4iG Nyrt.-je a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden az MTI szerint.

A közlemény szerint a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. 3D alapú adat infrastruktúra kialakítására és az E-építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában tárgyú projektekben kialakított informatikai alkalmazások továbbfejlesztésére hirdette meg a tendert. A teljesítés határideje a szerződés hatálybalépésétől számított legfeljebb 360 naptári nap.

A 4iG 2021-ben konszolidáltan 7,16 milliárd forint, 2020-ban 3,44 milliárd forint adózott eredményt ért el. A konszolidált értékesítési árbevétele 93,65 milliárd forintot tett ki 2021-ben, az előző évi 57,30 milliárd forint után.

A 4iG Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, kedden délután a részvények ára 0,76 százalékkal, 768 forintra gyengült. Az elmúlt egy évben a papír legmagasabb ára 1134 forint, a legalacsonyabb pedig 602 forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik