Nagyvilág europoli

Tiltott támogatás gyanúja miatt jelentik fel a magyar kormányt az EU-nál

Az Európai Bizottságtól kéri a 4iG Nyrt. finanszírozásának és kivételezett helyzetének kivizsgálását Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-képviselője, és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő – közölték szerdán.

A két politikus szerint ugyanis komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt, ha ennyi kritikus infrastruktúra kerül egyetlen magántulajdonos kezébe, és úgy vélik, a kormányközeli informatikai cég sajátos helyzete és tevékenysége több ponton is ellentétes az uniós joggal.

Az Európai Bizottságnak írt levelükben a következőkről van szó:

  • kérik, hogy a testület általában is vizsgálja meg, a versenyjogi szabályok alól felmentést biztosító „nemzetstratégiai jelentőségű összefonódást” lehetővé tevő jogszabály összeegyeztethető-e az uniós joggal (a DIGI felvásárlását például nem kellett vizsgálnia a versenyhivatalnak, mert a tranzakció megkapta ezt a minősítést a kormánytól).
  • úgy vélik, a 4iG terjeszkedésének közvetlenül európai versenyjogi vonzata is van, hiszen határokon átnyúló a tevékenysége, így a Bizottságnak vizsgálnia kell ezt.
  • álláspontjuk szerint a 4iG kötvényeinek lejegyzése – az MFB 100 milliárd, az MNB pedig 84,45 milliárd forint értékben finanszírozta így a céget – tiltott állami támogatásnak minősül

A vonatkozó közleményben emlékeztetnek, hogy a Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG Nyrt. 2019-ben vált le a Mészáros-birodalomról, majd a cég tavaly komoly felvásárlásba kezdett, megvette például az állami Antenna Hungária tulajdonában lévő Hungaro Digitel Kft. 75 százalékos üzletrészét, illetve a DIGI kábeltévé- és internetszolgáltatót. Ehhez főként kötvénykibocsátással biztosítottak forrást, a papírokat pedig főként állami szereplők jegyezték le – vagyis az állam biztosított forrást egyebek mellett állami cégek felvásárlására, írja a közlemény.

Amennyiben a 4iG megszerzi az Antenna Hungáriát is, írja Donáth és Hadházy, azzal megkerülhetetlen szereplővé válik a hazai infokommunikációs piacon, és ezzel Jászai kezében lenne a műsorszórás, az állami gerinchálózat (az MVN Net Zrt.), a műholdas kommunikáció (Hungaro Digitel) és az optikai hálózat (Invitech) jelentős része, illetve a Telenor mobilszolgáltató legalább 25 százalékos üzletrésze is.

Kapcsolódó
Haaretz: Izrael védelmi vezetői megtorpedóznák a magyar 4iG műhold-vásárlását
A lap forrásai szerint a SpaceCom védelmi szolgáltatásokat is ellát minisztériumok számára, ezért aggasztó lenne Orbánék kezébe adni.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik