Gazdaság

Veszteséges lett Tiborcz István apjának cége

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Veszteséget termelt Tiborcz István édesapjának cége – írta meg az mfor.hu. A cikk szerint Orbán Viktor kormányfő vejének apja egyszemélyes cége viszont 17 millió forint fizetést adott a tulajdonosnak.

Az első jó néhány évben még temetkezéssel foglalkozó ES Hungary Kft. egykor igazi családi cég volt, lényegében a teljes Tiborcz család tulajdonos benne. A legismertebb fiú, Tiborcz István 2013. áprilisában szállt ki a cégből, majd idővel követték őt a testvérei is, mára pedig egyedül az édesapa, Tiborcz Sándor a cég tulajdonosa.

A mára „máshova nem sorolható egyéb szakmai, tudományos” tevékenységet folytató társaságnak stabil jövedelmi forrása lehet, hiszen az értékesítésből származó árbevétel az elmúlt négy évben ugyanis 15-16 millió forint között mozgott. Tavaly 15,9 milliót sikerült realizálni, ami mellett egyéb árbevétel csupán 97 ezer forint volt a korábbi 5,1 millió után.

Ami a költségeket illeti, a legnagyobb tételt a személyi jellegű ráfordítás jelenti. Az mfor.hu cikke szerint erre 17,3 milliót fordított, ami 11 százalékkal haladja meg az előző évit. Pedig klasszikus értelemben vett alkalmazottja nincs a cégnek. Az ügyvezető pedig nem más, mint maga a tulajdonos, Tiborcz István édesapja, Tiborcz Sándor. Ha ez a több mint 17 millió forintot havi szintre lebontjuk, akkor kiderül, hogy havi bruttó 1,44 millió forintott számol el saját maga bérköltségeként.

A cikk megjegyzi, végeredményben 2,9 millió forintos veszteséget könyvelt el az ES Hungary 2021-ben, ami így sorban a második mínusz éve lett. Egy évvel korábban ennél is nagyobb, kicsivel több mint 4 millió forintos lett a veszteség.

A 24.hu nemrég írta meg Tiborcz István édesapjáról, hogy 687 millió forint európai uniós támogatást nyert el erdősítés támogatására.

Kapcsolódó
687 millió forint európai uniós támogatást nyert Tiborcz István apja
Fiához hasonlóan nem először jut brüsszeli forráshoz Tiborcz Sándor István, aki ezúttal erdősítésre kap óriási összeget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik