Gazdaság

Kétéves stabilizációs programmal rukkoltak ki Matolcsyék

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu

Csütörtökön délelőtt a Magyar Nemzeti Bank közzétette Fenntartható egyensúly és felzárkózás 144 pontja nevet viselő programjavaslatát – szúrta ki a Portfolio.

A jegybanki programalkotás nem a semmiből érkezett: Matolcsy György az áprilisi kamatdöntés bejelentésekor jelezte, hogy a jegybank kétéves gazdasági stabilizációs program kidolgozását kezdte meg, és ezt néhány héten belül fogják eljuttatni a kormánynak.  Csütörtökön részletesebben is bemutatták a programot, amivel a jegybank bejelentkezett a teljes gazdaságpolitika formálójának szerepére, amire van néhány jelentkező már az új kormányban is.

Matolcsy György nyitóbeszédében elmondta, hogy egy olyan korszakba léptünk, amikor az 1970-es évtized több csapdája újra kinyílt. Árrobbanás, stagfláció, a pénzügyi rendszer átalakulása jellemezte ezt az időszakot, emellett geopolitikai párhuzamok is fellelhetők. Egyre több negatív jelzés mutatja, hogy új helyzetbe kerültünk. Ez azt is jelenti, hogy megbomlott a növekedés és az egyensúly képlete, és ezzel az évtized felzárkózása került veszélybe. Az MNB-elnök három feladatot nevezett meg:

  • Az egyensúlyok helyreállítása.
  • Versenyképességi fordulat végrehajtása.
  • Egy intenzív növekedési pályára való sikeres átállás.

Elmondta továbbá, hogy Magyarország hitelalapú válságkezelést hajtott végre, az állam adóssága is növekedett, ezért a válság árát most kell megfizetni.

A költségvetés helyreállításának alapja szerinte a kiadások, elsősorban a beruházások csökkentése, halasztása, törlése kell hogy legyen. Úgy látja, hogy a magyar gazdaság drámai módon levált a lengyel fejlődési útról, amit az egyensúly megbomlása mutat igazán, ikerdeficites lett a magyar felzárkózási közeg,

Az MNB vezetése azt javasolja, hogy egy kétéves programot indítson el az állam, amelynek fejezetei:

  • Költségvetési konszolidáció.

Idén 4, jövőre 3 százalékos legyen a hiány. (Vagyis kisebb, mint a mostani tervezett hiánypálya.)

  • Sérülékenységcsökkentő intézkedések.

Ma a régió 2. legsérülékenyebb országa Magyarország.

  • Optimális adósságfinanszírozási struktúra.

Meg kell szerezni az uniós forrásokat, vagy ki kell menni a pénzpiacra.

  • Fenntartható finanszírozás.

Ehhez a jegybank -az infláció leküzdése után – olcsó hitelekkel járulhat hozzá.

  • Intenzív növekedési modellre való átállás.

Tudás, tőke, technológia.

  • Teljes foglalkoztatás, termelékenység növelése.
  • Demográfiai fordulat, évente 110 ezer újszülöttre van szükség.

Az év elején beszakadt a születésszám – hívta fel a figyelmet Matolcsy.

  • Adatreform, a kormányzás középpontjába állítása.
  • Kiszámítható lakásprogram kidolgozása.

30-35-ezer új lakás épüljön évente.

  • Új energiamix.

Zöld és biztonságos energiaállátás a cél.

  • A digitális állam megalkotása.
  • A mérésen alapuló döntéshozatal.

Az egyetemi óráktól az orvoslátogatásig mindent mérni kell.

Matolcsy jelezte, hogy a programot átadta Orbán Viktor miniszterelnöknek, ami egyben vitairat is.

Virág Barnabás alelnök részletesebben is beszélt a programról. Ahhoz, hogy 2030-ig az EU akkori átlagos fejlettségi szintjére elérhessünk, 3,5 százalékpontos növekedési többletre van szükségünk, ez az elmúlt 10 évben 2 százalékpont volt. Ezt úgy kell hozni, hogy a munkaerő szűkössége már nehezíti a növekedést.

A kétéves program első fele egyensúlyjavító fókuszú, amiben fokozatosan kell bekapcsolni a fenntartható felzárkózás elemeit.

Az ehhez felsorolt 12 kulcsterület mindegyikében részt fog venni a jegybank, az infláció letörésében különösen, e szempontból a cél egy jottányit sem változott.

A sikerhez szükséges új növekedési modellben fontos szerepet kell kapnia a magasabb munkatermelékenységnek, az okos, zöld beruházásoknak, a digitalizációnak és a robotizációnak, a magas hozzáadott értéknek, a lakásreformnak, az adatreformnak, a hatékony és digitális állam segítségével növekvő állami szerepvállalásnak.

Patai Mihály alelnök az ikerdeficit letörésének fontosságáról beszélt. Biztatónak nevezte, hogy Nagy Márton miniszterjelölt (volt MNB- alelnök) megerősítette a 4,9 százalékos idei GDP-arányos hiánycélt, aminél ugyan a jegybank kisebbet szeretne, de indulásnak ez is biztató.

Kapcsolódó
Nagy Márton: Egyelőre nem kell euró, 2030-ra elérhetjük az EU átlagos fejlettségi szintjét
Íme, hogyan képzeli a jövőt a gazdaságfejlesztésért felelős miniszterjelölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik