Gerhard Schröder juttatásainak csökkentésére készülnek a német kormánypártok, mert a volt kancellár az Ukrajna elleni háború kezdete óta még mindig nem határolódott el Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, és nem vált meg a Rosznyeft orosz energiaipari cégben betöltött tisztségétől – írta a Bild című német lap cikkére hivatkozva a MagyarHang.
A Bild szerint az SPD, a Zöldek és a liberálisok javaslatának lényege, hogy a volt szociáldemokrata kancellár nem kaphat többé költségvetési támogatást berlini irodája fenntartására és az irodai személyzet fizetésére. Az előterjesztésről a szövetségi parlament (Bundestag) költségvetési bizottságnak csütörtöki ülésén döntenek.
A nyugállományú kormányfők javadalmazásának átalakítása jogilag bonyolult, és akár az alaptörvénybe is ütközhet, ha megvonják például a nyugdíjat. Ezért a koalíció azt a megoldást választotta, hogy a juttatási csomagból csak azokat az elemeket veszik ki, amelyeket nem vesz igénybe Gerhard Schröder. Havi mintegy 8300 eurós (3,2 millió forint) nyugdíját megtarthatja, védelméről pedig továbbra is gondoskodik a szövetségi bűnügyi hivatal. A volt kormányfő egyébként kényszerből nélkülözi a berlini irodát és a stábot, mert márciusban valamennyi munkatárs távozott. Ezzel fejezték ki tiltakozásukat az ellen, hogy az ukrajnai háború hatására nem határolódott el Vlagyimir Putyintól.