Gazdaság

Nagy István két államtitkára távozhat az agrártárcától

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI
A két régi-új miniszter, Lázár János és Navracsics Tibor miatt nem csorbulnak a vidékfejlesztési feladatkörök.

Két államtitkár távozik az Agrárminisztériumból a most kezdődő új kormányzati ciklusban – tudta meg az agrárszektor.hu. Az újrázó miniszter, Nagy István (a képen) mellett a jövőben Szinay Attila helyett Andréka Tamás közigazgatási államtitkárként folytatja, az eddigi kabinetfőnök, Nobilis Márton pedig Erdős Norbert helyett felel majd az élelmiszerlánc-felügyeletért.

A másik négy államtitkár, Farkas Sándor parlamenti, Feldman Zsolt mezőgazdasági és vidékfejlesztési, Zambó Péter erdőkért felelős és Rácz András környezetügyi államtitkár a helyén marad.

A szakportál úgy tudja, a minisztérium a kereskedelempolitikával összefüggő több terület felügyeletét átveszi az eddigi innovációs tárcától, a Miniszterelnökségtől pedig a kormányhivatalok élelmiszerlánccal foglalkozó szervezetét. Azt az agrártárcához tartozó Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányítja majd.

Az agrárszektor.hu információja szerint sem Lázár János, sem Navracsics Tibor minisztersége miatt nem csorbul az Agrárminisztérium vidékfejlesztési feladatköre, az EU-s Közös Agrárpolitika agrár- és vidékfejlesztési támogatásaival összefüggő ügyek, az egységes kezelés érdekében, a tárcánál maradnak.

Kapcsolódó
Új és visszatérő miniszterek: akiket a mélyvízbe dob Orbán, és akikkel újra szövetkezik
Az ötödik Orbán-kormány több újonc miniszterrel vághat neki az új ciklusnak. Hármuknak – Nagy Mártonnak, Szalay-Bobrovniczky Kristófnak és Csák Jánosnak – bár politikai megbízásaik korábban is voltak, politikusi múltjuk nincs.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik