Gazdaság

Bevásárolni ment a DK, elképedt a számlán

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu

Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője online sajtótájékoztatón jelentette be, hogy gyakorlati példával tudják igazolni, mennyire elszabadultak idehaza egy év alatt az élelmiszerárak. Mint mondta, a Demokratikus Koalíció kíváncsi volt, mennyivel kell többet költenie egy átlagos magyar családnak, ezért ugyanazzal a listával kezdtek neki egy bevásárlásnak, mint tavaly májusban.

A képviselő a számlák összehasonlítása alapján elmondta, hogy míg egy éve 10 db tojásért 499 forintot fizettek, addig mostanra már 799 forintot kértek el tőlük a boltban. Elképesztő ütemben emelkedett a barna kenyér ára is, a tavalyi 249 forint helyett mostanra 399 forintos összeg szerepelt a számlán, de érezhetően többet kellett fizetni az ásványvízért és a szénsavas üdítőitalokért is – tette hozzá.

Demokratikus Koalíció

 

A Demokratikus Koalíció szerint az, hogy egy év alatt több mint 60 százalékkal drágult a barna kenyér, a tojás ára, hogy 45 deka pulykamellfiléért ma már 1200 forintot kell fizetni, egyenes következménye annak, hogy Orbán Viktor kormánya karba tett kézzel, érdemi cselekvés nélkül figyelte, ahogy a rekordtempójú infláció elsodorja az élelmiszerárakat. „A DK ezért is követeli hosszú hetek óta, hogy a kormány csökkentse az alapvető élelmiszerek áfáját, mentse meg a magyar családokat a teljes anyagi ellehetetlenüléstől és állítsa meg az észvesztő drágulást a boltok polcain. Az utolsó órában vagyunk, azonnali cselekvést várunk Orbán Viktor kormányától!” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Demokratikus Koalíció

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik