Johanna Geron / MTI/EPA/Pool
Gazdaság

A horvát parlament elfogadta az euró bevezetéséről szóló törvényt

Elfogadta az euró bevezetéséről szóló törvényt a horvát parlament pénteken – közölte az MTI szerint a horvát közszolgálati televízió (HRT). A jogszabályt 117 igen szavazattal, 13 nem szavazat ellenében, egy tartózkodás mellett szavazta meg a nemzetgyűlés. Az eurót hivatalosan 2023. január 1-jén vezetik be Horvátországban, ezt megelőzően pedig az árakat szeptember 5-től kunában és euróban is ki kell majd írni. Az árak kettős kijelzése 2023 végéig érvényben marad.

A kunát – az euró hivatalos bevezetésének időpontjától – költségek nélkül beváltják a bankok, a Horvát Posta és az állami pénzügyi intézet (FINA). A Horvát Nemzeti Bankban (HNB) pedig korlátlan ideig, ingyen lesz átváltható.

Zágráb 2019. július elején kérte felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II). Az euró bevezetéséhez az országnak meg kell felelnie valamennyi maastrichti kritériumnak. Ezek között szerepel, hogy az infláció legfeljebb 1,5 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam inflációs rátájának átlaga. További feltétel, hogy az éves államháztartási hiány nem haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát, a bruttó államadósság nem lépheti túl a GDP 60 százalékát, és a hosszú távú hitelek kamatlába legfeljebb 2 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam tízéves lejáratú államkötvényeinek átlagos kamatlába.

Az Európai Unió Tanácsának végleges döntése Horvátország euróövezeti csatlakozásáról júniusban várható. A horvát kormány csütörtökön fogadta el a 2022-es költségvetés módosítását, amelyet még a parlamentnek is jóvá kell hagynia. A kabinet idén 2,6 százalékos deficittel számol a GDP arányában. A tervek szerint a GDP-arányos államadósság mértéke 2022-ben 3,6 százalékponttal 76,2 százalékra csökken. Zágráb módosította az inflációra vonatkozó előrejelzését is, és 2022-ben 7,8 százalék körüli átlagos éves inflációt prognosztizál, a költségvetésben korábban elfogadott 2,6 százalék helyett.

Horvátországban már februárban bemutatták, milyen lesz az eurójuk.

Kapcsolódó
Horvátországban elkezdtek eurót nyomtatni
2023 januárjában tervezik bevezetni az európai valutát.

Kiemelt kép: Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üdvözli Andrej Plenkovic horvát miniszterelnököt az Európai Unió kétnapos, rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozója előtt 2020. október 1-jén. 

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Interjú a lángos és a víz áráról, állami beavatkozásról és a kempingek felszámolásáról Járosi Tamással, a tihanyi Malackrumpli tulajdonosával, aki szerint a Balaton nem drága, sőt szezonális üdülőhelyként sokkal drágábbnak kéne lennie, nemrég mégis bejelentette, hogy ők egyelőre nem emelnek árat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.