Gazdaság

Megvan, mire költik a 25 év alattiak az szja-mentességből származó többletjövedelmüket

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A 25 év alatti fiatalok idén január 1-jétől új adóalap-kedvezményt vehetnek igénybe, amelynek értelmében nem kell személyi jövedelemadót fizetniük meghatározott összegig az összevont adóalapba tartozó, a törvényben meghatározott jövedelmeik után. Mint írtuk, 2022-ben havi 433 700 forinttal csökkenhet az adóalap, így éves szinten akár 780 ezer forint is lehet a nyereség.

Mindez azt jelenti, hogy február elején már több tízezer forinttal magasabb fizetés érkezhetett azoknak a fiataloknak a számlájára, akik 25 év alatti munkavállalóként adómentességet élveznek. Bár még korai lenne hosszú távú következtetéseket levonni az elmúlt hónapok alapján, a DreamJo.bs újgenerációs állásportál saját kutatásában kérdezte az érintetteket, hogy mik az eddigi tapasztalatok, és mire számítanak a szakemberek, valamint a munkavállalók a téma kapcsán.

Kevesen tervezik bővíteni a 25 éven aluli munkavállalók számát

A munkáltatók nagy része egyelőre a kivárás mellett döntött. A megkérdezettek csaknem kétharmada mondta azt, hogy még kérdéses számukra, milyen változásokat hoz majd a 25 éven aluliak szja-mentessége. Mintegy egyharmaduk viszont már most pozitívan értékeli az intézkedéseket, azok száma pedig marginális, akik negatív változásnak éreznék a bevezetett szabályozást.

Érdekes, hogy tízből nyolc vállalat úgy nyilatkozott, az új szabályozás bevezetése nem befolyásolja a 25 éven aluliak foglalkoztatását, vagyis nem terveznek több 25 éven aluli munkavállalót alkalmazni.

Kevés cég foglalkozik a kialakult bérfeszültségekkel

A 25 év alatti válaszadók közül tízből heten úgy látják, hogy munkáltatójuk eddig nem változtatott a bérezésen a bevezetett szabályozás hatására és minden kolléga bruttó bére változatlan maradt. Marginális azok száma, ahol a 25 éven aluliak bruttó bérét csökkentették és azok száma is elenyésző, ahol már most kompenzálják a 25 éves korukat betöltőket.

A kutatásból kiderült, hogy a bérfeszültségek csökkentése kapcsán a megkérdezett munkáltatók 70 százaléka nem tervez lépni. Pedig a probléma valós, hiszen, míg a 25 éven aluli válaszadók egyharmada érezte már, hogy bérfeszültség keletkezett a 25 éven aluliak és 25 éven felüliek között, a 25 éven felüliek kétharmada észlelte eddig az új szabályozásból adódó bérfeszültségeket.

Várható, hogy emelkedik a munkahelyváltók száma

A felmérés alapján a mentességet nem élvezők csaknem egynegyedében felmerült már, hogy munkahelyet vált az új szabályozások hatására. Van, aki azért, mert nem érzi korrektnek munkáltatója eljárását a témában, van, aki pedig úgy érzi, hogy máshol jobban megbecsülnék. A 25 éven aluliaknál is aktívabbá vált a munkahelykeresés gondolata a korábbiakhoz képest, hiszen a válaszadók egyharmada érzi úgy, hogy szívesen pályázna meg új pozíciót, mivel több lehetőséget érez a szabályozásoknak köszönhetően a piacon.

Legtöbben élelmiszerre és rezsire költik a többletbevételt

Érdekes kérdés, hogy mire költik a 25 éven aluliak az szja-mentességből adódó többletjövedelmüket. A legtöbben (40%) élelmiszerre és rezsire szánják a pénzt, ezt követi a tanulás és fejlődés (20%), valamint a szórakozás (20%). Vannak, akik befektetést, illetve megtakarítást terveznek (10%) és az utazás és az albérlet fizetése is felmerült a válaszadók körében.

Bár a hosszú távú következtetéseknek még nincs helye, az biztos, hogy a mentesség nagyban hozzájárul a 25 éven aluliak életminőségének javulásához, mivel alig több, mint 10-ből 1 megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy nem érez számottevő különbséget az eddigi anyagi lehetőségeihez képest. A válaszadók csaknem felének viszont nagy mértékben segíti a megélhetését az szja-mentesség, a többi megkérdezett pedig kis mértékben, de határozottan érzi a pozitív változást.

A felmérésben az adatfelvétel 2022. március 14.  és április 10. között történt. A kutatásban részt vevő cégek szinte mindegyike irodai alkalmazottakat foglalkoztat. A kutatás nem reprezentatív a teljes országra nézve, ugyanakkor készítői szerint alkalmas a szolgáltatói szektorban tevékenykedő vállalatok és munkavállalók véleményének feltérképezésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik