Gazdaság

A Költségvetési Tanács szerint megfelelő volt a 2021-es költségvetési gazdálkodás

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu
A tavalyi költségvetési gazdálkodás összességében megfelelő hátteret biztosított a koronavírusjárvány teremtette rendkívüli helyzet kezelésére és a gazdaság visszaállítására a növekedési pályára – állapította meg a Költségvetési Tanács (KT), amely csütörtökön tekintette át a 2021-es költségvetés végrehajtásának folyamatait.

A testület honlapján közölt véleményében kiemelte: a tavalyi eredmények szilárd alapot jelentenek az idén februárban kezdődő Ukrajna elleni orosz agresszió okozta új kihívások kezeléséhez. A háború és az arra válaszul adott szankciók hatására a 2022. évi költségvetésben figyelembe vett makrogazdasági pálya egyes meghatározó elemei – a GDP és az infláció – az előrejelezetthez képest eltérően fog alakulni. Ugyanakkor a gazdasági növekedés folytatódik – tették hozzá.

Az országgyűlésnek és a kormánynak az államadósságszabály betartása mellett szükséges a költségvetési bevételeket és kiadásokat az új helyzethez igazítani, prioritást adva a pénzügyi, a környezeti és a társadalmi fenntarthatóságot egyaránt szolgáló intézkedéseknek – szögezték le. A tanács emlékeztetett arra, hogy a gazdaság erős ellenállóképességének és a kormányzati, valamint a jegybanki intézkedéseknek köszönhetően a gazdaság teljesítménye tavaly 7,1 százalékkal javult a megelőző évi 4,7 százalékos visszaeséssel szemben.

Felidézték, hogy az államháztartás eredményszemléletű (ESA-) hiánya a GDP 6,8 százaléka lett 2021-ben, ami kisebb a törvényben rögzített 7,5 százaléknál. Az alacsonyabb hiány elsősorban az előrejelzettnél lényegesen kedvezőbb gazdasági növekedésnek és az év végi kiadáscsökkentő lépéseknek köszönhető. A mérséklődő pénzforgalmi hiány és az erőteljes gazdasági növekedés hatására a GDP-arányos bruttó államadósság 76,8 százalékra csökkent 2021 végére az egy évvel korábbi 79,6 százalékról – írta a KT utalva arra, hogy ez megfelel mind az alaptörvény, mind a stabilitási törvény előírásának.

A testület megemlítette azt is, hogy Magyarország 2021-ben nem részesült a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) keretében részére előirányzott 326 milliárd forint előlegből, mert az Európai Bizottság pozitív értékelésének hiányában az Európai Unió Tanácsa nem hagyta jóvá a magyar helyreállítási tervet. Hozzáfűzték: a terv alapján 2021-ben megindított programok finanszírozása így a központi költségvetést terhelte. (MTI)

Kiemelt kép: Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik