Gazdaság

Ezért kell bejelenteni, ha külföldre szállítanák ki a magyar gabonát

Oláh Tibor / MTVA
Oláh Tibor / MTVA

Megakadályozhatja az árak elszállását a hazai gabonapiacon a kormányzat által elrendelt exporttilalom. Bár egyelőre ellátási gondoktól nem kell tartani, az intézkedés a legnehezebb helyzet előálltakor is biztosítja a hazai szükségletek kielégítését. A piaci szereplőket váratlanul érte a kabinet döntése, számos részletszabályban várnak útmutatást a szaktárcától  – írta keddi számában a Magyar Nemzet.

Arról a március 5-én kelt rendeletről van szó, mely bejelentési kötelezettséget írt elő május 15-ig a kivitelre szánt gabonánál, illetve ezekre a terményekre elővsárlási, vételi jogot biztosít az államnak.

Kapcsolódó
Be kell jelenteni a gabona kivitelét a Nébihnek, hogy ha akarja, az állam megvehesse a terményt
Húzós bírság terhe mellett él a bejelentési kötelezettség.

A lap szerint nehéz helyzetben is garantálja a hazai lakossági fogyasztók és az állattenyésztési ágazat ellátását a kormány által bevezetett exporttilalom. Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. makrogazdasági üzletágának vezetője úgy értelmezi, hogy az intézkedés nem tiltja be teljeskörűen a gabona külföldre szállítását, csupán megteremti a lehetőségét annak, hogy az agrárminiszter szükség esetén megakadályozza a magyar gabona kivitelét az országból.

Felkészültek arra, ha esetleg kiesik az orosz, ukrán export a világpiacon

A szakember szerint ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az érintett termékek egy részéből, pél­dául búzából, árpából és kukoricából jelentős exporttöbbletünk van, a teljes tilalom pedig komoly bevételkiesést okozna az ágazatnak. Az export tehát álláspontja szerint fennmarad, de ezt vélhe­tően csak olyan mennyiségig engedélyezik, ami az ellátásbiztonságot nem veszélyezteti és nem okoz árrobbanást a piacon.

Az orosz-ukrán háború miatt jelentős áremelkedés kezdődött a világpiacon, ami előrevetíti, hogy a hazai termények iránt is erősebb kereslet lesz a következő hetekben. Oroszország és Ukrajna jelentős gabonaexportőr ország, éves szinten – a két állam összesen – mintegy százmillió tonnát exportál, aminek durván a felét a búza teszi ki. Nem csoda tehát, ha a fegyveres konfliktus kirobbanása miatt jelentős félelem alakult ki a piacon, sokan attól tartanak ugyanis, hogy a háború folyományaként leáll a két ország gabonakivitele.

A kormány célja, hogy megakadályozza a túlzott kiáramlást, azaz hogy az ukrán háború miatt kieső kínálat pótlására ne vigyenek ki Magyarországról túl sok terméket, ne következzen be itt hiány – akár az állattartóknak, akár például a malmoknak – mutatott rá Regős Gábor. Majd hozzátette: a termeléskiesés egyelőre még csak feltételezés, nem látni, hogy a konfliktus mennyire húzódik el, illetve mekkora károkat okoz az ukrán mezőgazdasági termelésben.

A szakember szerint az intézkedésnek rövid távon nem lesz különösebb hatása az árakra, olcsóbb biztosan nem lesz a gabona, az árak elszállását azonban meg tudja akadályozni az állam beavatkozása. A háborús helyzet itthon főként azon terményeknél okozhat drágulást, amelyekből mi is behozatalra szorulunk, ilyen például a szója vagy a rizs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik