Gazdaság

Tüntetnének a baromfitenyésztők, de az agrárminiszter szerint nincs okuk rá

MTI / Kelemen Zoltán Gergely
MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Tüntetnének a kacsatenyésztők a mélykúti Hunent Zrt előtt, mert a takarmány-és energiaár robbanás miatt amúgy is egyre nehezebb a helyzetük, és szerintük még a nekik járó állatjóléti támogatásnak is csak töredékét kapták meg – számolt be hétfőn a napi.hu. A Magyar Nemzet erre kedden zavarkeltésnek nevezte a baromfitenyésztők panaszát, és Nagy István agrárminiszter idézve azt írták, hogy semmilyen forrást nem tartott vissza az állam a baromfiágazattól, épp ellenkezőleg: a takarmánypiaci helyzetre való tekintettel többlettámogatást nyújtott a bajba jutott termelőnek. A kifizetett pluszforrásnak a miniszter szerint ráadásul mintegy harmadát a liba- és kacsatartó gazdaságok kapták meg. Az agrárminiszter a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy az ágazat még 14,4 milliárd forintos plusszpénzhez jutott, amit az utolsó fillérig kifizették nekik.

Azt a hvg.hu vette észre, hogy bár a 14,4 milliárd forintot kifizették a gazdáknak, arra azonban a miniszter a mostani nyilatkozatában nem tért ki, hogy az előző évinél jóval több kacsa és liba után fizették ki a pénzt.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a költségeket tekintve sokkal kisebb támogatás jutott egy-egy szárnyasra.

A lap azt írja, hogy az agrárminisztérium egy decemberi közleményében utalt arra, hogy a hivatalos adatok szerint kacsából 54,3 százalék, libából pedig 28,2 százalékkal többet vágtak tavaly októberig, a támogatási keretet viszont még az előző decemberben határozták meg. Magyarul, ennyivel nagyobb állományt neveltek a termelők, és ennyivel több egyedre kellett osztani a támogatást. Így a gazdák fajlagosan valóban kevesebb pénzhez jutottak.

A takarmányárak már tavaly is az egekben voltak, az energia drágulása pedig jórészt csak mostantól fogja keményebben satuba szorítani a termelőket. Sok termelő már eddig is bajban volt, ráadásul a madárinfluenza miatt is nagy a feszültség – írja a lap.

Bács-Kiskun megyében például épp a madárinfluenza miatt leölték az állomány nagy részét, és még azokat a telepeket is ki kellett üríteni, amelyekben nem fertőződtek meg az állatok, csak éppen „lőtávon” belül voltak. Nekik most ki kell várniuk azt a pár hetet, amit a fertőtlenítések követelnek meg.

A termelők most aláírást gyűjtenek, a hvg.hu-nak nyilatkozó egyik vállalkozó azt állította,, hogy már nagyjából négyszázan írták alá a petíciót. A termelők pénteken összegyűlnek a Hunent Zrt mélykúti irodaháza előtt, és tovább követelik, hogy az ágazati érdekvédelmi, szakmai szervezetek egyeztessenek a szaktárcával a kialakult helyzetről.

Csorbai Attila, a Baromfitermék Tanács elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy ők jelezték korábban is a tárcának, hogy pluszforrásokra van szükség. A lap szerint a tárca viszont arra kérte a terméktanácsot, hogy tegyenek javaslatot az állatjóléti alapkeret újbóli felosztására a termékpályák között. Csorbai szerint ez újabb feszültséget keltene, szerinte 16-17 milliárd forintra lenne igény az ágazatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik