Gazdaság

330 ezer forintért vett jegyet Justin Bieber koncertjére, aztán kevesebb mint a feléért is talált

GERARD JULIEN / AFP
GERARD JULIEN / AFP
A pórul járt fogyasztók nemigen bízhatnak abban, hogy a káruk megtérül.

Olvasónk tavaly novemberben rendelt két jegyet a Viagogo oldalán Justin Bieber 2023. márciusi, magyarországi koncertjére. A rendelés során állandó sürgetést kapott, például „már csak 2 perc van a vásárlás befejezésére”, vagy „a jegyek hamarosan nem lesznek elérhetőek”, stb. Vagyis saját bőrén tapasztalta meg, mit jelent a fogyasztókat megtévesztő és pszichés nyomás alá helyező, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, ami miatt csaknem félmilliárd forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Viagogóra.  Úgy érezte, ha nem tesz eleget a sürgetésnek, lemarad a jegyről. Márpedig ajándéknak szánta a két jegyet a fiának, és semmiképpen nem akart róluk lecsúszni. Másik weboldalon pedig hiába próbálta megvenni a koncertjegyet, akkor nem sikerült neki.

240 ezer forintból 330 ezer forint lett a vásárlás végére

Elmondása szerint az online felületen a feltüntetett összeg először nem volt látható (10–12 ezer forintnak tűnt), majd mikor rányomott a „folytatás” gombra, akkor már 120 ezer forintot jelzett jegyenként. Hogy hova szól a jegy pontosan, az nem derült ki, csak annyi, hogy a „legjobb helyet” ígérték a központi szektorban. Amikor véglegesítette a rendelést, csak utána érzékelte, hogy 240 ezer helyett 330 833 forintot vontak le a számlájáról. Persze sms-megerősítést is kellett adni, de mivel először euróban látta az összeget, majd egy későbbi szakaszban már forintban, elsőre nem vette észre az árkülönbséget.

Ezután szembesült csak azzal, hogy a koncertjegyet le sem tudja tölteni most, majd csak jövő február végén, a koncert előtt nem sokkal. Érdeklődésére a cég azt válaszolta, ne aggódjon, ez a szokásos gyakorlat, de ez nem nyugtatta meg. Azt is kiderítette az ügyfélszolgálattal levelezve, hogy az ár azért lett ennyi, mert a jegyek árára rátették a foglalási díjat és az áfát is. De azt mondja, ezt előre nem jelezték. Tény, hogy a GVH határozata is kifogásolta az árközlést, azt állapították meg, hogy a platform hibásan tájékoztatta a felhasználókat a fizetendő vételárról és az átváltási árfolyamról.

Mivel 330 ezer forintért semmi nem volt a kezében, és nem is bízott már benne, hogy lesz, két nap múlva egy másik felületen megnézte újra a jegyeket, és sikerült 140 ezer forintért vennie kettőt, közvetlenül a színpad elé. Gondolta, a drágább jegyet visszaadja.

Nincs elállás, nincs visszatérítés

Hiába próbálta azonban elérni, hogy visszavegyék tőle a jegyeket és visszafizessék a pénzét, a Viagogo elutasította a kérését azzal, hogy erre nincs lehetőség. Az online vásárlásnál létezik a 14 napos elállási jog, csakhogy a rendezvényeknél a konkrét időpontra szóló jegyekre nem érvényes ez a szabály – erősítette meg lapunknak a Budapesti Békéltető Testület (BBT).

Olvasónknak egyetlen dolgot ajánlott fel a Viagogo: az „újralistázást”, ami azt jelenti, hogy felkínálják a jegyeit újraértékesítésre, és ha valaki megveszi, akkor a koncert után 21 napon belül visszakaphatja a jegyek árát. De nem igazán bízik abban, hogy viszontlátja még a 330 ezer forintját.

AFP Illusztráció a Viagogo weboldalról.

A bankjánál is kezdeményezte a pénze visszaszedését, de a bank elutasította, mert szerintük a Viagogo weboldalán világosan közlik az árakat, a kereskedő viszonteladóként adhatta drágábban a jegyeket, mint amennyibe eredetileg kerültek, továbbá olvasónk elfogadta az általános szerződési feltételeket, azt, hogy nincs mód a jegyek visszaváltására, legfeljebb az újraértékesítésre.

Számos panasz érkezett a Viagogóra a GVH-hoz

A versenyhivataltól megtudtuk, hogy eddig 13 panasz és 1 bejelentés érkezett a GVH-hoz, de más forrásból is vizsgálták a fogyasztói jelzéseket. A versenyhatóság a szóban forgó eljárásban a 472 milliós bírság kiszabása mellett megtiltotta a svájci székhelyű Viagogo AG-nak a feltárt jogsértő gyakorlatok folytatását. Ezek:

  • az árról időszerűtlenül tájékoztatja a vevőket, elmulasztja közölni az átváltási árfolyamot (annak alkalmazását), illetve az árfolyamszámítás – platformon alkalmazott – módját,
  • a vásárlás alatt (főleg az elérhetőséggel, kereslettel kapcsolatos) sürgető jellegű tájékoztatásokat tesz közzé, amelyek tartalmuk és vizuális megjelenítésük révén összhatásukban alkalmasak pszichés nyomásgyakorlásra, így agresszív kereskedelmi gyakorlatot valósítanak meg,
  • a fogyasztói ügyleti döntés torzítására is alkalmas módon nem a szakmai gondosság követelményének megfelelően jár el, amikor nem teszi egyértelművé, hogy kizárólag az értékesítés bonyolítására alkalmas közvetítő platformot üzemeltet, továbbá azt a benyomást kelti, hogy a weboldalon kialakított árakra nincs ráhatása.

Mint közölték, a GVH a fogyasztók és a vállalkozások közötti, egyedi polgári jogvitákban nem rendelkezik hatáskörrel, így abban sem tud segíteni, hogy a pórul járt fogyasztók kára megtérüljön. Ebben a Békéltető Testületek, illetve a fogyasztóvédelmi hatóság felkeresését javasolták, amit olvasónk meg is tett.

Kevés az esély rá, hogy aki károsult, visszakapja a pénzét

A Budapesti Békéltető Testülethez az elmúlt 3 évben 10 panasz érkezett a Viagogóra, a fogyasztói igényérvényesítés azonban a cég svájci székhelye miatt nagyon nehéz. A békéltető testület megpróbálja lefolytatni az eljárást, ám kevés a sikeres ügy, a vállalkozás nem reagál megkeresésükre, ahogy lapunkéra sem. És mivel a székhely nem uniós országban van, az Európai Fogyasztó Központ sem tud segíteni.

Francis Dean / Corbis / Getty Images

Ha nem vagy nem úgy teljesült a rendelés, ahogy hirdették, és bankkártyával fizetett a fogyasztó, javasolták még határidőn belül (jellemzően 120 nap) az úgynevezett chargeback-eljárás kezdeményezését, vagyis kérni a kártyát kibocsátó számlavezető banknál a pénz visszaszedését. Ezt, mint említettük, olvasónk bankja elutasította.

Olvasónk írt a svájci fogyasztóvédelmi hatóságnak is. Kiderült, hogy ez a hatóság is indított már eljárást azért, hogy a Viagogo megváltoztassa a gyakorlatát, és átláthatóbb legyen a szolgáltatása, ám a Svájci Szövetségi Bíróság elutasította a kezdeményezést, mondván, a Viagogo nem cselekedett tisztességtelenül. Ezért nem tudnak további lépéseket tenni a céggel szemben.

Lehet még bírósághoz is fordulni (kérhető illetékmentesség, illetve kedvezmény), ám hogy a költség és az eredmény arányban áll-e majd egymással, azt a panaszosnak kell mérlegelnie. A BBT elnöke felajánlotta, amennyiben van olyan fogyasztó, aki szeretné, ha tennének egy próbát, szívesen segítenek, és megkeresik hivatalosan a Viagogót, illetve eljárást indítanak, de ami az esetleges sikert illeti, nem tudnak biztatót mondani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik