Gazdaság

A karácsonyi nagybevásárlás apropóján követel áfacsökkentést a Jobbik és az LMP

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését követeli a Jobbik és az LMP. A két párt vezető politikusai, Csárdi Antal és Z. Kárpát Dániel hétfőn a budapesti Nagy Vásárcsarnok előtt tartott sajtótájékoztatójukon arról beszéltek: legalább a zöldség-gyümölcs árát csökkenteni kellene az adókönnyítéssel.

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a karácsonyi nagybevásárlás fájóan mutat rá, hogy az élelmiszerek ára az általános inflációnál lényegesen jobban „szabadult el”, a margarin több mint 50 százalékkal drágult, az étolaj pedig 26 százalékkal.
Szerinte sok család még ilyenkor sem engedheti meg magának a jó minőségű élelmiszert, csak azért, mert a kormány szerint „világbajnok mértékű áfával kell növelni az árakat”.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke az online is követhető sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Európa „legkegyetlenebb kormányának” csökkentenie kellene az élelmiszeráfát, és gondoskodnia arról, hogy az intézkedés az árak mérséklődését is eredményezze.

A szegények adójának nevezte az áruforgalmi terhet, amelyből – mint mondta – a kormánynak mérhetetlen bevétele származik, mégsem segíti ki a legalacsonyabb jövedelműeket. Kijelentette: az ellenzéki összefogás felkészült arra, hogy jövőre, egy kormányváltás esetén ezt megtegye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik