Gazdaság

DK: azonnali vagyonosodási vizsgálatot Völner Pál ellen!

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
Az ellenzéki párt a fideszes politikus családjához köthető újabb cégekre bukkant.

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) indítson vagyonosodási vizsgálatot Völner Pál ellen – írja az MTI. Barkóczi Balázs, a DK szóvivője felidézte, a  sajtó az utóbbi napokban sokat írt arról a cégbirodalomról, azokról a vagyonokról, amelyek a korrupcióval gyanúsított fideszes politikus családjához köthetőek.

Ezek között volt ingatlanokkal foglalkozó cég és hajózáshoz kapcsolódó vállalkozás is, ez azonban még messze nem minden – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Kapcsolódó
Százmilliós vagyona van a Völner Pál családjához köthető cégnek
Csak a pénzeszközeik félmilliárdot tesznek ki.

A DK politikusa azt állította, felfedeztek két újabb céget, a lovardákkal foglalkozó Aktív Lovak Kft.-t és az Active Horses Kft.-t, amelyeknek tagja Völner Pál egyik lánya.

A szóvivő közölte: joguk van megtudni, hova kerültek a „korrupcióval szerzett milliók”. (Völner Pál az államtitkári poszról lemondott, miután a Legfőbb Ügyészség korrupció gyanúja kezdeményezte mentelmi joga felfüggesztését, de nem ismerte el büntetőjogi felelősségét – a szerk.)

Barkóczi Balázs azt mondta, „nem véletlen, hogy Orbán Viktor és a Fidesz” korábban úgy döntött, hogy parlamenti eszközökkel ne lehessen vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezni egy képviselő ellen, és ezt csak az adóhatóság tehesse meg.

A Demokratikus Koalíció éppen ezért felszólítja a NAV-ot, hogy azonnal indítson vagyonosodási vizsgálatot Völner Pál ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik