HIRDETÉS
Gazdaság koronavírus

Megviselte a koronavírus-járvány a bevásárlóturizmust is

A vásárlási céllal Magyarországra érkező bevásárlóturisták költekezése 2019-ben 213 milliárd forint volt (a különféle szolgáltatásokkal együtt). Ez az összes ideérkező turista költekezésének 10 százalékát közelítette. 2020-ban a bevásárlóturizmus értéke 117 milliárd forintra süllyedt, a sok-sok hazai és határon túli korlátozás közepette. Ez 55 százaléka a korábbinak. És nem ez volt a végállomás, mivel 2021 első három negyedévét nézve tovább csökkent a hozzánk érkező bevásárlóturisták költekezése, ötödével. A járvány előtti szinthez képest pedig több mint 50% az esés.

Most Parndorf is bezárt, az osztrák és a szlovák boltok is lehúzták a redőnyt. Felröppentek kósza hírek, hogy a benzinárstop és a határokon túli boltzár  feldobja a bevásárlóturizmust – írja a Blokkk.com. A járványhelyzet eddig is valóban megforgatta a korábban turistáskodó vásárlókat, hiszen az ár, ami lehet a benziné is, az árfolyamváltozás és az üzemanyagköltség (mint az utazás ára) mellé belepottyant a mérleg serpenyőjébe az is, hogy ha valahol bezárják a boltokat, és akkor szomszédolhatunk is.

De a szakportál szerint ez mégsem olyan egyszerű, a bevásárlóturizmus oldaláról sem. A vásárló turkálás iránti kalandvágyát ugyanis csillapíthatja a járványveszély miatti óvatosság is. A magyar üzemanyagárstop pedig igazából három hetet élt, mivel lejjebb ment a kőolaj világpiaci ára közben, így igazából árfolyamfüggővé vált, mikor ütközhetnek a kutak ismét a plafonba. Nyilván egy csepp örömük sem volt a magyar kutasoknak abban, hogy idejött a kedves bevásárlóturista tankolni, hiszen csak a veszteségük nőtt tőle.

És a szlovák, vagy osztrák vásárló a magyarhoz hasonlóan vásárolhat a webről is a boltzár idején, ki sem kell mozdulnia otthonról. A magyar boltzárak időszakában is a webre ugrottak a vásárlók, nem is kicsit, nem az autójukba (ebben persze utazási, és más korlátozások is szerepet játszottak).

Végül helyére téve az egészet, a magyarok és a külföldiek bevásárlóturizmusa csekély mezsgyéje volt a boltos világnak a járvány előtt. Érthető okok miatt persze a határ mentén nagyobb volt mindig is a nyüzsgés, ott napról-napra nyomon is lehetett követni a boltos turkálás ingázásának a hullámait, ha bármely ok izgalmassá tette. De a boltos világ mérlege olyan nagyot nem lendült egyik irányban sem, hogy a mérleg nyelve kiakadt volna. Persze, minden fillér számít.

A karácsonyi ajándékvásárlás varázsa persze hoz majd a bevásárlóturizmus révén is némi izgalmat a fenyőfák köré. De hát a szomszédos boltok a járványhelyzettől függően akár ki is nyithatnak még a karácsony előtti napokban, hiszen csak hetekre lőtték be a bezárás időtávját. Persze, volt már olyan, hogy nyújtani kellett a boltzáron.

Ajánlott videó

Bod Péter Ákos a K&H botrányról: félelmet akar kelteni a kormány
Igazat ad a K&H bank vezető elemzőjének, Németh Dávidnak a magyar gazdaság állapotának leírásában a Della vendége, Bod Péter Ákos. A korábbi jegybankelnök szerint a történtek – a kormány a politikai kampánya részévé tette az elemzést a szükségszerű költségvetési korrekcióról, a Tisza győzelmét beárazó piaci várakozásokról, a „nemzetközi bankárvilágot” a kormány ellenségének kikiáltva – óvatosságra intik a gazdasági szereplőket, hogy még jobban vigyázzanak véleményük közlésével. Ez egy rossz üzenet, ami károsan befolyásolja az üzletmenetet. Konkrét példákon keresztül mutatjuk be a műsorban, hogy a politika rátelepedése a gazdaságra hogyan kényszeríti alkalmazkodásra a legnagyobb vállalatokat, hogyan befolyásolja jelenlétüket a nyilvánosságban.
0 seconds of 46 minutes, 54 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
46:54
46:54
 
Olvasói sztorik