Gazdaság

A nyugdíjas álmok rémálommá változnak a negyedik X után

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A fiatalok sokkal derűsebb jövőképpel rendelkeznek nyugdíjas éveikről, mint a 40 év feletti lakosság – derült ki az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb, reprezentatív kutatásából.

Míg a 18-39 éves korosztály 37 százaléka szerint munkától mentes időskor várja majd, a negyedik X betöltését követően inkább már az anyagi gondokra és egészségügyi kihívásokra számítanak a válaszadók. A Pulzus reprezentatív kutatása rámutatott, hogy minél idősebbek vagyunk, annál kevesebb illúziónk van az időskorról.  Ugyanis a magyar lakosság fejében jellemzően két lehetséges nyugdíjkép él: az élethosszig tartó munka és az időskori kalandok állnak egymással ellentétben.A 40 év alattiak 37 százaléka gondolja úgy, hogy nem kell majd dolgoznia a nyugdíjkorhatár betöltését követően. Ezt a kérdést azonban az idősebb generációk másképp látják: 40-59 év közöttiek esetében csupán 28, 60 év felett pedig 25 százalék vélekedik ugyanígy a kérdésről és gondolja, hogy munkától mentes időskor elé néz majd.

A 40 alattiak a munkavállalás kérdéséhez hasonlóan optimistán gondolkoznak arról, hogy időskoruk tartogat-e még kalandokat számukra. Közel egyharmaduk szerint végre lesz idejük új kihívásokba vágni a fejszéjüket, viszont az ettől idősebbek esetében a nyugdíjas kalandorok aránya jelentősen csökken.

Ezt a törést a nyugdíjpénztár saját tapasztalatai is igazolják, a legtöbben még mindig csak 40-hez közeledve kezdenek bele a nyugdíjcélú megtakarításaikba. Azonban a pénztár szakértői arra is felhívták a figyelmet, hogy minél hamarabb kezdi meg valaki az időskori megtakarításait, annál könnyebben tudja megteremteni a boldog időskor feltételeit. S bár a nyugdíjpénztárnak 2018 óta sikerült 40 év alatt tartania az új belépők átlagéletkorát, tapasztalataik alapján a lakosság nagyobb része továbbra is ezután kezdi csak meg időskori megtakarításait. A negatív jövőkép azonban egyre többek számára mutat rá az igazságra: bár az öregedést nem kerülhetjük el, azt viszont eldönthetjük, milyen időskort szeretnénk.

A kutatás alapján mindegyik generáció egyetért abban, hogy a testi-lelki fáradtság el fogja érni őket öregkorukra, ezzel megnehezítve mindennapjaikat. Az anyagi problémák is foglalkoztatják a lakosság nagy részét, azonban látszik, hogy az idő múlásával egyre rosszabbnak ítélik meg helyzetüket. Míg 60 év alatt a válaszadók több mint egyharmada mondta azt, hogy a nyugdíjból valószínűleg nem fog tudni megélni, felette már 50 százalékuk vette ugyanezt biztosra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik