Gazdaság koronavírus

Nem tette kötelezővé az oltást a dolgozóinak a kormánnyal stratégiai partnerséget kötött esztergomi Suzuki-gyár

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A térség legnagyobb munkáltatója, a Magyar Suzuki Zrt. még nem döntött a Covid elleni kötelező védőoltásról alkalmazottai körében – értesült az Új Szó a cég kommunikációs titkárságától. A kötelező oltást a vállalat jelenleg nem teszi kötelezővé, de figyelik a járvány további alakulását.

Tavasszal volt oltópont az esztergomi gyárban, de az most már nem üzemel, írja a lap.

Most a cégnél vállalaton belül és a céges buszokon kötelező a maszk használata, illetve a megfelelő távolságtartás. És több helyen lehet kezet fertőtleníteni. Azt mondták az Új Szónak, hogy a cég folyamatosan felülvizsgálja az óvintézkedéseket és figyelembe veszi a Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb előírásait is.

A kormány úgy három hete tette lehetővé, hogy a vállalatok kötelezzék a dolgozóikat az oltás felvételére. De csak kevés cégről tudni, akik ezt meg is lépték: a Richter Gedeon Nyrt. és a taksonyi Rosengerger. A cégek nagyobb része vagy kivár, vagy közölte, nem  teszi kötelezővé az oltást az alkalmazottak számára.

Érdemes felidézni: a Magyar Suzuki Zrt.-vel 2012-ben kötött stratégiai partnerséget az Orbán-kormány, a listán ott van.

A kötelező oltásról összeszedtük, mit lehet tudni, milyen munkajogi vonatkozásai vannak:

Kapcsolódó
Tényleg kötelező a munkáltató által elrendelhető kötelező oltás?
Nincs könnyű dolguk a munkáltatóknak. Jogi értelemben a munkáltató nem rendeli el az oltás felvételét, csak megállapítja, hogy az szükséges a munkakör ellátásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik