Gazdaság

Hét év nyomozás után vádat emeltek az Öveges-program ügyében

MTI / Komka Péter
MTI / Komka Péter

Hét évnyi nyomozás után vádat emeltek az Öveges-program ügyében – közölte Facebook-oldalán Hadházy Ákos függelten parlamenti képviselő.

Örömre semmi ok, az történt, amire a legelejétől fogva számítani lehetett: Néhány szerencsétlen kishalat kitesznek a vádlottak padjára, a 13 milliárdos csalás kitervelői, elkövetői pedig röhögve békemenetelnek. Egyikőjük közben református püspök is lett

– írta a politikus, aki szerint csupán mellékszereplőket kaptak el.

Hadházy úgy foglalta össze az ügy lényegét:

  • Összesen 43 városban gimnáziumonként 300 millióból újítottak fel egy-egy fizika/kémia tantermet.
  • Városonként több száz milliót loptak el úgy, hogy minden városban megíratták ugyanazokat a tankönyveket (sokszor szó szerint),
  • mindegyiknél kifizettek 25 milliót a tankönyvek szövegszerkesztésére
  • és mindenhol vettek 25 millióért „tanterem foglaltságot ellenőrző szoftvert”.

Mint írta, a közbeszerzéseket kimutathatóan manipulált módon egy jól körülhatárolható cégcsoport nyerte és ez szerinte csak úgy volt lehetséges, hogy az érintett városok polgármestereit valaki utasította erre.

A vádlottakról szólva a képviselő azt írta:

Most még sincs a vádlottak között Balog Zoltán vagy az akkor nyilván ezért az államtitkári posztról menesztett Köpeczi-Bócz Tamás, vagy a képtelen szerződéseket aláíró 43 polgármester. A vádlottak padjára csak névtelen kishalak kerültek, például a több tucat résztvevő cég egyikének vezetője, aki nagy valószínűséggel szó szerint ugyanazt a tankönyvet adta el Kiskunfélegyházán, mint más városban. Legalábbis erre utal, hogy az egyik vádlott neve egy tankönyvírásról szóló 25 milliós szerződésen szerepel.

Kiemelt képünkön Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere és Simon Tibor, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyeközponti tankerületi igazgatója a nemzetiszínû szalag átvágásával átadja a Bolyai János Gimnázium természettudományi laboratóriumát Salgótarjánban 2014. február 26-án. Az Öveges-program részeként, mintegy háromszázmillió forintos európai uniós támogatással épült a tíz oktatási intézményt kiszolgáló természettudományos labor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik