Gazdaság

Levontak a dolgozók béréből a munkaidőkeret miatt, a tiltakozás hatására meggondolták magukat

Ronald Wittek / MTI / EPA
Ronald Wittek / MTI / EPA

A napokban derült ki, hogy van legalább két olyan cég, amely levont a dolgozók béréből, mivel a rabszolgatörvény által biztosított munkaidőkeretet alkalmazva a dolgozóknak mínusz óráik voltak, vagyis kevesebb napot dolgoztak le, mint amennyit az egy-két éves munkaidőkeret előír számukra. Egy fémipari és egy műanyagipari cégnél fordult elő ez, a Népszava pedig arról ír, hogy a következő 4-5 hónapban is így tett volna ez a két cég, csak miután kitudódott az eljárásuk, a kormányzat rájuk küldött ellenőröket, a cégek pedig most visszatáncolnak. A fémipari üzemben még múlt pénteken visszautalták a levont összegeket, a másik cég a következő havi fizetéssel ígérte ezt – tudta meg a lap László Zoltántól, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökétől. Sok munkáltató felhagyott az eddigi próbálkozásokkal, de vannak, akik a kiesett termelés költségeit továbbra sem szeretnék felvállalni, és most más utakat keresnek – fogalmazott a szakszervezeti vezető.

A 2018-as rabszolgatörvény lehetővé tette, hogy a cégek többéves munkaidőkeretben igazítsák a megrendelésekhez a dolgozók munkaidejét. Ha kevés a megrendelés, a munkavállaló kevesebbet dolgoznak, de megkapják a fizetésüket. Ha később több lesz a megrendelés, a mínuszórákat ledolgoztatja a cég, és a munkavállalók továbbra az alapfizetésüket kapják túlóradíj nélkül – magyarázza a lap. Igen ám, de tavaly a koronavírus miatt kellett hetekre, akár egy-két hónapra is leállni több vállalatnak, idén pedig az alkatrészhiány sújtja a feldolgozóipart és beszállítóit, az egy-két éves munkaidőkeretek pedig sok helyen mostanában járnak le, nincs idő hogyan bepótolni a mínusz órákat.

A szakszervezetnél arról kaptak jelzéseket, hogy „a dolgozóknak rengeteg ledolgozatlan órája gyűlt össze: van, akinek 350 is, ami kéthavi munkaidőnek felel meg. Ezeket a cégek a munkavállalók tartozásaként tartják nyilván, ha pedig valóban behajtanák rajtuk, akkor 80-100 ezer forintot, de akár 600 ezer forintot kellene visszafizetniük.”

A lap megkereste az itt működő nagy autógyárakat, és mindegyik azt válaszolta, hogy nem fogják kifizettetni a le nem dolgozott órákat, napokat a munkavállalókkal.

Azonban a nap úgy tudja: több autóipari cég megkereste a kormányzatot, a hatályos szabályozás módosítását szeretnék elérni, hogy a ledolgozatlan munkaórákat – akár némi pluszdíjazás fejében – tovább görgethessék a következő munkaidőkeretre.

A le nem dolgozott munkaidő akkor viszont most is nyilvánvaló gondot okoz, ha a dolgozó ott akarná hagyni a munkahelyét. Akkor ugyanis nem tud eltekinteni a cég a le nem dolgozott munkaórák kifizettetésével. Márpedig ez forintban mérve súlyos százezrekbe kerülhet az egyes alkalmazottak szemszögéből, sokan emiatt nem akarnak megmozdulni. „Ettől azok a cégek is szenvednek, akiknek van megrendelésük, és új dolgozókat vennének fel. László Zoltánt elmondása szerint megkereste egy ilyen vállalkozás, és arról panaszkodott: 500 új dolgozót venne fel, de nem tud, mert a környéken szinte mindenki a rabszolga törvény miatti adósságokkal van lekötve.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik