Gazdaság

ITM-államtitkár: a kormány kész továbbcsökkenteni a munkát terhelő adókat

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
A kormány azt szeretné, hogy az adócsökkentés által nőjön a vállalkozások mozgástere, és legyen lehetőségük a minimálbér és szakmunkás minimálbér emelésére – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Bodó Sándor az MTI tudósítása szerint hozzátette, a kormány azt szeretné, hogy a gazdasági növekedés eredményéből a dolgozók még nagyobb részben tudjanak részesülni, ezért tűzték ki célul, hogy a minimálbért 2022-ben 200 ezer forintra emelik. Az államtitkár szerint a kormány tervével az emberek is egyetértenek, hiszen a nemzeti konzultáción a válaszadók több mint 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy támogatja a minimálbér 200 ezer forintra emelését.

Bodó Sándor közölte, tisztában vannak azzal, hogy mindehhez segíteniük kell a vállalkozásokat, hogy ki tudják gazdálkodni a béremelés fedezetét. A kormány a szociális hozzájárulási adó csökkentésében látja a segítség módját – tette hozzá az államtitkár, konkrétumokat azonban nem említett.

Mint írtuk, a munkáltatók és a munkavállalók is a 2 százaléknál jóval magasabb csökkentést várnak a szociális hozzájárulási adónál.

Kapcsolódó

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) keretei között már megkezdődtek a jövő évi minimálbér-tárgyalások. Kedden egyeztettek legutóbb a béremelés kérdéséről a munkáltatók és a munkavállalók érdekképviseletei és abban állapodtak meg, hogy a két hét múlva esedékes következő ülésre nemcsak az egyéni, hanem az oldalálláspontokat is kialakítják.

Bodó Sándor úgy vélte, a minimálbér kérdésében „hajszálnyira” vannak a megállapodástól, a garantált bérminimum esetében azonban még vannak tisztázatlan kérdések, így például, hogy ez egy vagy két lépcsőben emelkedjen-e. Felidézte, a 2010-es kormányváltás óta a bérek folyamatosan emelkednek Magyarországon, a minimálbér és szakmunkás minimálbér több mint a duplájára nőtt. Mindezeken túl a dolgozókat a családi adókedvezmény is segíti – tette hozzá Bodó Sándor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik