Gazdaság

Parragh László: Még a kétszázezres minimálbér is kevés

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Európában a minimálbérre egyre inkább nem egy költségelemként tekintenek, hanem gazdaságfejlesztési eszközként. A minimálbér emelésével – ami az egész bérskálára hat – egyszerre nő a hatékonyság, javul a termelékenység. Aki viszont nem képes arra, hogy ezt teljesítse, az egyszerűen kiesik a piacról – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy interjúban, amelyet a Portfolio.hu közölt pénteken.

Azt mondom, hogy ne csak abból induljunk ki, hogy ez mekkora költségemelkedés a cégeknek, hanem úgy tekintsünk a minimálbérre, mint a gazdaságfejlesztés egy eszköze

– mondta a lapnak a kamarai elnök.

Szerinte emelett Magyarországnak arra kellene törekednie, hogy jól képzett szakemberei legyenek, akiket megfizetnek a munkájukért, mert különben elmennek máshová dolgozni. Arra a felvetésre, hogy Magyarországon a fiatalok közül sokan még mindig nem beszélnek angolul, és komoly hiányosságok tapasztalhatók az IT-tudásban is, Parragh azt mondta:

A Kamara és a Versenyképességi Tanács állítása az, hogy az angol nyelvet kell kötelezővé tenni.

Szerinte a koronavírus-járvány arra is rámutatott, hogy a feketegazdaság mennyire káros következményekkel is járhat. Azt mondta, a járvány sokakat hozott katasztrofális helyzetbe többek között a feketefoglalkoztatás miatt.

Parragh az inflációs robbanásról azt mondta, „teljesen egyértelmű”, hogy a Magyar Nemzeti Bank elvétette a céljait. Szerinte azok az inflációs folyamatok, amelyek ma érvényesülnek, már a Covid előtt is láthatóak voltak. A járványhelyzet ugyan tompított ezen, de sejthető volt, hogy minden visszatér majd a vírus előtti pályára. Ezért szerinte nem kampányszerűen, hanem folyamatosan kell javítani a versenyképességet, visszaszorítani az inflációt, illetve támogatni a vállalatokat.

Ha nem állnak helyre a folyamatok, és ha az az inflációs pálya megy tovább, amit most látunk, akkor még a 200 ezer forintos minimálbér is kevés lesz, hogy jobban éljenek az emberek

– mondta a kamarai elnök.

Parragh László a napokban azzal került be a hírekbe, hogy botrányos, homofób kijelentést tett egy tanávnyitó ünnepségen Csongrádon. Parragh szavait még Novák Katalin családügyi miniszter is elítélte,  mondván, hogy a szexuális orientáció magánügy, és mindenki a saját orientációjának megfelelően szabadon élheti az életét, a most közölt interjú azonban erre a kérdésre nem tért ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik