Gazdaság

Nekünk általában egyáltalán nincs készpénzünk (x)

CIB
CIB
Nagyon idegesít, ha valahol nem lehet bankkártyával fizetni, mert nekünk általában egyáltalán nincs készpénzünk, csak egy hónapban egyszer, amikor összesen 12 ezer forintot hoz a postás – válaszolta a fizetési szokásait firtató kérdésünkre egy 3 éves kislány édesanyja

Leggyakrabban kisboltokban fordul elő, hogy készpénzt kér az eladó, olyan üzletekben, ahol az ajtón nincsen kint a matrica, hogy milyen típusú bankkártyát fogadnak el, többnyire be sem próbálkozom

– mondta. Nem mindig van kedve automatát keresni két sarokkal arrébb, hogy készpénzt vegyen ki és azzal fizethessen, előfordul, hogy inkább nem vásárol.

Ugyan egy hónapon belül kétszer és összesen 150 ezer forintig ingyenes a pénzfelvétel, de

– mint a megszólított édesanya magyarázta

nem szívesen járkál tízezrekkel a táskájában, már csak azért sem, mert kissé szétszórt, sokfelé kell figyelnie a munkája és a gyermeke miatt, és sajnos már többször elvesztette a pénztárcáját, persze a pénzével együtt.

Ilyen szempontból kisebb kockázatnak tartja, ha tízezresek helyett némi apró és egy plasztiklap lapul a tárcájában.

Az automatázást egyszerűen macerásnak tartja, azon kívül, hogy járkálni kell érte, arra is figyelni kellene, hogy a saját bankja ATM-jéből vegyen fel pénzt, mert az „idegen” (más bankhoz tartozó) automata használata adott esetben többletköltséget jelenthet.

Ez nem mindig van így, de ha egy adott kisbolt közelében gyorsan akarjuk megoldani a problémát, akkor nem lesz idő és mód a legjobb megoldás megtalálására.

Amúgy is viszolyog a bankjegyektől és érméktől, szerinte a bankkártya használata sokkal higiénikusabb fizetési megoldás. Főleg, hogy tavaly tavasz óta ez a viszolygás megerősödött benne, mert a koronavírus-járvány idején a higiénia és az egészségügyi szempontok még jobban előtérbe kerültek. A férjével teljes egyetértésben amúgy is ritkították a boltba járást, így a fizetések gyakoriságát, és olyan mobilapplikációt is használnak, aminek révén kártyával egyenlítik ki a számlát.Kivételt akkor tesz, amikor egészen kis összegű vásárlásról van szó, egy üveg vizet vagy üdítőt nem fizet kártyával, 1000 forint alatt inkább beletúr a zsebébe.

A ruhákkal, kiegészítőkkel és ázsiai ajándéktárgyakkal kereskedő lánc egyik fővárosi üzletében már régóta lehet kártyával fizetni, hiszen ahogy összekötötték a pénztárgépüket a NAV-val, mindjárt telepítettek kártyaleolvasót is. Az eladók számára kezdetben kicsit macerásnak tűnt az újabb módszer megtanulása, és az újabb kütyü kezelése, de

ma már nem tudnánk meglenni nélküle

– mondta a boltvezető, aki szerint jóformán mindenki kártyával akar náluk fizetni.

2021. január 1-től minden online pénztárgépet használó kereskedőnek, szolgáltatónak kötelező az elektronikus fizetés lehetőségét biztosítani a vásárlóknak, így van ez a taxis személyszállítókkal is. A lapunk által megkérdezett, a City Taxinál fuvarozó egyéni vállalkozó azt mondta, nem érte ez újdonságként az év elején, a cégnél ugyanis már jóval az idén január elsejei kötelező határidő előtt ellátták a kocsikat kártyaleolvasóval. Egyszerűen azért, mert az utasok jelentős része kártyával akart fizetni már évekkel ezelőtt.

Eleinte nagyon utáltam, mert azért kicsit lassabban megy, mint amikor átadnak egy bankjegyet és kiszámolom a visszajárót, ráadásul a hőskorban 2-3 nap alatt érkezett meg a számlámra a pénz. Ma már az utóbbi gond is megszűnt, másnap egészen biztos landol a számlámon a fuvardíj

– mondta. Taxisunk már rég megbarátkozott a bankkártyával, annak kifejezetten örül, hogy naponta már nem akarnak egymás után 15-en húszezressel fizetni, és nem kell szaladgálnia váltópénzért.

Arról nem beszélve, hogy a szakma egyik nagy veszélye volt, hogy az egésznapi forgalmat magukkal hordták, ezért elő-előfordult, hogy megtámadták, kirabolták a taxisokat. A bankkártyás fizetés bevezetése után értelmetlenné váltak a támadások

– emelte ki az előnyök közül az egyik legsúlyosabbat.

Emellett a statisztikák is azt mutatják, hogy megállíthatatlanul terjed a bankkártya használat. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2020-ban a vásárlások értékének 40 százalékát elektronikusan egyenlítették ki, ha a darabszámot nézzük, a vásárlások 22 százaléknál használtak plasztikkártyát, ami 5 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Ennél is jobban nő a kártyahasználat az érintős plasztiklappal rendelkezők körében: a Mastercard kutatása 2019 végén kimutatta, hogy 38 százalék akart az érintős kártyájával fizeti, 2020-ban pedig ez az arány már 53 százaléknál tartott. A kereskedők is követik a trendet, az elfogadóhelyek száma 2020 szeptemberéhez képest 5 százalékkal, az elfogadóhelyeken üzemelő POS-termináloké több mint 7 százalékkal nőtt. A tendencia nem független a koronavírus-járványtól, és attól, hogy január elsejétől jogszabály kötelezi az online kasszát használó kereskedőket az elektronikus fizetési lehetőség biztosítására.

A CIB Bank kiveszi a részét a piaci növekedésből

Több mint 15 éve foglalkozik a CIB Bank kártyaelfogadási szolgáltatások biztosításával, így elfogadói oldalon is hozzájárulnak a bankkártyahasználat terjedéséhez. Jelenleg több ezer kisvállalati ügyfélnek nyújtanak kártyaelfogadási szolgáltatást, és több mint 6000 kihelyezett POS terminállal rendelkeznek – nyilatkozta Fetter István, a CIB Bank Kisvállalati Divíziójának vezetője. A kereskedők számára azzal teszik vonzóvá a terminálokat, hogy díjmentesen telepítik azokat helyszíni oktatással egybekötve, ugyancsak díjmentes a karbantartás és szervízelés. Naponta egyszer történik a tranzakciók összegének jutalékkal csökkentett jóváírása, de van lehetőség napi és historikus adatok lekérdezésére is. A bankkártyák elfogadásához olyan terminált kínálnak, melyek egyaránt képesek érintésmentes, chip-es és mágnescsíkos tranzakciók elfogadására. Az érintéses tranzakciók esetében pedig az ügyfél nemcsak bankkártyával, hanem akár telefonját vagy okosóráját használva is fizethet a POS terminálokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik