Gazdaság

Egyre többe kerül, hogy a saját pénzünkhöz jussunk

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA

Választási húzás volt a 2013-ban bevezetett ingyenes készpénzfelvétel. Az azóta is élő szabály szerint havonta 150 ezer forintig, legfeljebb két részletben történő kivétel esetén ingyenes az ATM-ből való készpénzfelvétel. Igen ám, de az a 150 ezer forint akkor a nettó átlagbérnek felelt meg. Most meg a nettó átlagbér alulról súrolja a 300 ezer forintot.

Vagyis ahhoz, hogy az átlagbérhez jusson valaki bankautomatából, most már fizetni kell érte, nem megy ingyenesen, mutat rá az azénpénzem.hu.

Most ha nagyon körültekintő valaki, és nyilatkozik is a havi 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételi igényről, és mindig a saját bankjának ATM-jéből veszi ki a pénzt, akkor is havi 1500, azaz évi 18 ezer forintjába kerül a művelet. Ha nem körültekintő, akkor havi 2 ezer forintjába fáj az egész. Ha meg nem is nyilatkozik, akkor 3 ezer forintnál is több díjat számítanak fel.

A költségek között még nem is kalkuláltunk a számla havi díjával, valamint a kártyáért fizetendő összeggel. Pedig esetenként már ezek sem csekélyek, és egyre nőnek. (A most nyitható számlák díját egyszerűsített módon itt kalkulálhatja.) Kifejezetten rossz módszer, ha valaki mindig az éppen csak szükséges kápét veszi fel az ATM-ből. Annak ellenére, hogy amúgy ez lenne a legnormálisabb, és nemzetgazdasági szempontból is kedvezőbb megoldás – mutat rá a pénzügyi portál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik