Gazdaság

Egyre kevesebb magyar keresi külföldön a boldogulást

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Az előzetes adatok szerint 2020-ban is folytatódott az utóbbi évek pozitív tendenciája, mert miközben 19 300-an vándoroltak ki az országból, 23 100-an tértek vissza azok közül, akik Magyarországon születtek – közölte a statisztikai hivatal a Népmozgalom 2020 című kiadványában, amit a Portfolio.hu dolgozott fel. A mintegy 4000 fős pozitív egyenleg egyértelműen a kivándorlási hajlandóság további csökkenésével magyarázható – 20 ezer alatti elvándorlásra legutóbb 2012-ben volt példa. Közben a visszatérés az elmúlt években már stagnál a 2012-2018 közötti felfutást követően.

A kivándorlás elsőszámú célországa 2018 óta nem Németország, hanem Ausztria, ez tavaly sem volt másként. Tavaly 7200-an vándoroltak ki hivatalosan nyugati szomszédunkba, ami minimális, 250 fős csökkenést jelentett. Németországba és az Egyesült Királyságba viszont majdnem ezerrel kevesebben mentek és az egyéb országoknál is volt nagyjából ötszáz fős visszaesés.

Az Egyesült Királyság irányába indokolt a csökkenés, hiszen aki 2020 januárjáig nem vándorolt be a szigetországba, az a Brexit miatt csak szigorúbb feltételekkel kaphat már munkavállalási engedélyt. A visszatérési kedv elsősorban Ausztriából ugrott meg, amit kompenzált az, hogy Németországból kevesebben tértek haza. Elsőre talán meglepő, hogy a Brexit ellenére az Egyesült Királyságból nem indult el jelentősebb hazavándorlás, vagyis aki már kiment a szigetország elszakadása előtt, az jó eséllyel marad is.

A szakportál szerint az eddig ismertetett adatok azt támasztják alá, hogy a koronavírus-járványnak elsősorban földrajzi hatásai voltak a nemzetközi vándorlásban. A közelebbi célország, Ausztria irányába nem csökkent jelentősen az elvándorlási kedv, viszont többen tértek haza, ami elsősorban annak köszönhető szerintük, hogy mobilabbak az ottani magyarok, egy-egy nehéz élethelyzet (munkahely elvesztése, fizetéscsökkenés stb.) esetén nagyobb eséllyel döntenek a hazatérés mellett, és éppen emiatt hajlamosabbak oda vándorolni. A távolabbi Németország és főleg az Egyesült Királyság esetében a hazaköltözés lényegesen nehézkesebb, emiatt viszont jobban meggondolja, aki most akar oda vándorolni.

Kiemelt kép: Koronavírus miatti intézkedések, részleges határellenőrzés a magyar-osztrák határon, Hegyeshalomnál, 2020.03.12-én éjjel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik