A Ford regionális logisztikai központjának átadásán, Biatorbágyon a külgazdasági és külügyminiszter beszélt arról is , hogy a koronavírus-járványban a nemzeti érdek alapján hozott védekezési intézkedések mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból sikeresek voltak. Kiemelte, hogy Magyarországon ma megközelítőleg annyian dolgoznak, mint a járvány előtt, tavaly újabb beruházási rekord született és százmilliárd euró fölé emelkedett az export.
Kijelentette, hogy az autóipar a magyar gazdaság gerincét jelenti, a magyar ipar kibocsátásának 30 százaléka innen származik. Magyarországot kezdetben gyártóhelynek tekintették az autóipari vállalatok, majd egyre több mérnöki, fejlesztési és végül szolgáltatási funkció is érkezett az országba – tette hozzá, megjegyezve, hogy a Ford mára 624 magasan képzett, fiatal magyar mérnököt és közgazdászt foglalkoztat.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy éppen szorosabbra fűzik Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok gazdasági kapcsolatait. Ma 1700 amerikai vállalat több mint 100 ezer magyar embernek ad munkát, és az idén év elején 8 százalékos növekedést mértek a magyar-amerikai kereskedelmi forgalomban.
A Ford most átadott regionális alkatrészközpontja 15 közép-kelet-európai országot szolgál ki, a 10 ezer négyzetméteres modern raktárközpont a cég mintegy 3 milliárd forintos beruházásával jött létre.