Gazdaság

A NAV már elkezdte az ünnepi ellenőrzéseket, és még a katások is műsoron vannak

A NAV az Adótraffipaxon tett bejelentés szerint változatlanul kiemelten vizsgálja a katásokat, még az év végéig. A bújtatott foglalkoztatással kapcsolatos visszaélések feltárása és visszaszorítása érdekében nézik a kifizetőknél és foglalkoztatóknál a kata-alanyokkal kötött szerződéseket.

Ezen kívül is számos speciális ellenőrzést hirdettek meg országszerte. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai például november 11-étől év végéig ellenőrzik az ünnepekhez kapcsolódó webáruházakat. Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, illetve az áruk eredetét vizsgálják.

A NAV baranyai munkatársai november 23. és 29. között hétfőn Pécsett, a Csontváry utcai üzleteket, kedden szintén Pécsett, a Hungária úti használtcikk kereskedőket, csütörtökön pedig Komlón, a piacon értékesítőket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is. A megye építkezésein továbbra is folytatódnak a szabályos foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. november 23. és 25. között ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését a virág- és ajándékárusoknál.

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. november 23. és 27. között több járásban tervez helyszíni ellenőrzéseket. A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a pékségekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését. Az adóellenőrök a hét valamennyi napján a megye egyéb településein is végezhetnek vizsgálatokat.

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. november 23. és december 4. között az édesség- és ajándékkereskedőket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az árukészletek eredetét, valamint a helyes pénztárgéphasználatot.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik