Gazdaság

800 millióból felújítottak egy sportcsarnokot, de balesetveszélyes maradt

Nem sajnálták a közpénzt Kaposváron sem sportcsarnokra. Most már kettő is van belőle, mert tavaly adták át a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt., illetve az Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal jó kapcsolatokat ápoló Paár Attilához köthető FÉSZ Zrt. konzorciuma építette, eredendően 4,39 milliárd forintosra tervezett, végül 4,67 milliárdból megépült Arénát. De van egy régebben, közel 30 évvel ezelőtt épült sportcsarnok is, a körcsarnok, amelyet négy éve kezdtek felújítani – részben tao-pénzből persze -, idén lett kész, 800 milliót költöttek rá. Csak épp nem lehet használni a körcsarnokot, mert balesetveszélyes maradt – derül ki a Népszava riportjából.

A lap felidézi: „újraszigetelték az épületet, kicserélték a nyílászárókat, átalakították és teljesen akadálymentesítették a belső teret, a csarnokot rákötötték a városi távhőrendszerre és összekötötték az Arénával is.” A város vezetése büszkén beszámolt arról, hogy idén befejeződött a felújítás.

Csak éppen azt felejtették el megjegyezni, hogy a körcsarnok a ráköltött több mint 800 millió forint ellenére sem használható, ugyanis a ráfordított idő alatt nem sikerült az épület egyik neuralgikus részét, a világítást is magába foglaló belső tetőszerkezetet felújítani, s erről lapunk információja szerint a műszaki átadáson leírás is készült. Így viszont a sportcsarnok jelenleg nem használható, ugyanis balesetveszélyes.

A probléma persze nem új keletű, hiszen a körcsarnok-felújítás második üteme pályázatának műszaki leírásában is szerepelt, hogy az álmennyezet elavult, azaz a felújítását el lehetett volna végezni a többi munkával egy időben. 

Hogy mikor javítják ki? Most csak tervezik, nemsokára kiírhatják a közbeszerzést, év elején nyertest hirdethetnek, de április előtt aligha javítják ki a hibát.

Mi a következmény: az első osztályú kaposvári csapatok így jelenleg az Arénában edzenek, ami komoly pluszköltséget jelent számukra, ugyanis az új csarnok bérleti díja óránként 30 ezer forint, ami sokszorosa a körcsarnok óradíjának. Az utánpótlás pedig vagy a Kaposvári Egyetem két csarnokában, vagy a szabadban kénytelen gyakorolni.

És a Szita Károly polgármester vezette önkormányzat mit mond minderről? Semmit. A Népszava egyetlen kérdésére sem válaszoltak.

Kiemelt kép: Veszprém, 2018. február 8. Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Szita Károly, Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere (Fidesz-KDNP) a szövetség 51. közgyűlésén a veszprémi polgármesteri hivatalban 2018. február 8-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik