Gazdaság

Négy hónapja nem ér célba egy átutalás, a bankoknak nincs rá magyarázatuk

Olvasói megkeresést kaptunk, miután hónapokra nyoma veszett két banki átutalásnak. Az egyik pénzintézetből elküldték az összegeket, ám azok nem érkeztek meg a másik bankban lévő számlára. A két utalás közül az egyikről a mai napig nem tudni, hol lehet a pénz.

Olvasónk albérletben lakott, Revolut-számlájáról fizette a havi albérleti díjat, a pénzt a főbérlő Raiffeisen Banknál lévő számlájára küldte. Mindig rendben át is mentek az utalások. Június végével azonban felmondta az albérletet, ami után vissza kellett kapnia a főbérlőjétől a kauciót.

A főbérlő két részletben utalt neki a Raiffeisen Banknál lévő számlájáról az albérlő Revolut-számlájára. Nem ez volt az első alkalom, hogy belföldi bankszámláról banki utalással küldtek pénzt az albérlő Revolut-számlájára, és nem is volt semmi probléma a tranzakciókkal, időben megkapta az átutalt összegeket.

Mi az a Revolut?

A Revolut pre-paid kártyákat kibocsátó cég. A szolgáltatás használatához nélkülözhetetlen okostelefonos applikációban igényelhetünk bankkártyát, és a többi között ingyenes számlavezetést, átutalást, bizonyos összeghatárig ingyenes készpénzfelvételt, meghatározott devizákra és összeghatárig ingyenes pénzváltást biztosítanak bankközi középárfolyamon, és külföldön a kártyás fizetés is olcsóbb lehet. 2019 májusa óta van ingyenes forint alapú feltöltési lehetőség is (tehát a hagyományos számlánkról az applikációban feltöltött pénz forintban kerül a számlára, nem devizában), így nem sokkal a bankközi középárfolyam felett válthatunk devizát.

A Revolut lényege az egyszerű és olcsó bankolás. Olvasónk is ezt tapasztalta korábban, ám a kaució visszautalásakor nem működött a szokásos gördülékenység. Hogy egyedi hiba történt-e, azt nem tudni, viszont időről időre napvilágra kerülnek olyan esetek, amelyekből kiderül, amikor gond van, magára hagyhatja a kártyakibocsátó az ügyfeleket, akik futhatnak a pénzük után. És ilyenkor még a felügyelet, az MNB sem tud érdemben lépni.

Hónapokba telt, míg célba ért legalább az egyik átutalás

Először július 2-án utalt a főbérlő, mégpedig 90 ezer forintot. Ez az összeg hetekig nem érkezett meg olvasónk számlájára, érdeklődésére azt a tájékoztatást kapta, hogy egy K&H-s számlán van a pénz. Nem értette, miért, mert olvasónknak ugyanis nincs K&H-s számlája. Végül egy hónap után, augusztus 3-án visszaérkezett a főbérlő Raiffeisen Banknál vezetett számlájára a 90 ezer forint.

Akkor újra elutalta a pénzt, ezúttal az albérlő egy másik, belga eurós ING-számlájára. Az összeg azonban ez alkalommal sem érkezett meg az albérlőhöz, aki szeptember 9-én meghatalmazta egy ismerősét, hogy Brüsszelben személyesen érdeklődjön a nevében az ING-nél. Így derült ki, hogy egy külön létrehozott devizaszámlára került a 90 ezer forint. Erről a számláról olvasónknak eddig nem is volt tudomása, a tranzakció fogadására hozta létre a bank, de erről értesítést nem kapott. Ezek után a 90 ezer forintot át kellett váltatnia euróra, és átutaltatnia az eurós számlájára, hogy több mint két hónap után végre hozzájusson a pénze nagyobbik részéhez.

A második utalás ugyanis július 8-án történt a Raiffeisentől, 15 500 forint értékben, csakhogy ez az összeg máig nem érkezett meg olvasónk Revolut-számlájára, és a főbérlő Raiffeisen Banknál vezetett számlájára sem került vissza.

A bankok nem tudtak magyarázatot adni rá, mi történhetett

Az eltelt négy hónap alatt a felek számos alkalommal érdeklődtek a bankoknál, hogy hova lett a pénz. Nem értették, hogy ha néhány órán belül jóvá kell írni egy átutalást, miként fordulhat elő, hogy az övéknél ez hónapokig húzódik. A Raiffeisennél azt mondták, tőlük átment a pénz a K&H-hoz, az utóbbitól megtudták, hogy egy technikai számláról van szó, a Revolut pedig egyáltalán nem adott felvilágosítást.

Mi is megkerestük a bankokat. A Raiffeisennél adatvédelmi okok miatt a konkrét ügyletről a 24.hu-nak nem adtak felvilágosítást, a főbérlőnek azonban küldtek egy levelet, amiből az derült ki,

nem tudják, mi lett a pénzzel, ők rendben elutalták.

Lapunknak általánosságban azt válaszolták, ilyen esetekben (ha nem érkezik meg a pénz a célszámlára) az elindított tételre visszahívás kérhető, és hivatalos panaszt lehet tenni, amit 15 munkanapon belül kivizsgálnak. A visszahívást olvasónknak is javasolták anno, de ezt nem akarta, egyrészt mert az eljárás díjköteles, és nem akart erre költeni, hiszen nem az ő hibája, hogy a pénze elkeveredett. Másrészt mert nem volt garantált az eredmény – a célszámla tulajdonosának hozzájárulása kell a pénz visszahívásáról. Ha ő megtagadja, a pénz nem hívható vissza. A Raiffeisen szerint előfordulhat, hogy a fogadói oldalon történik hiba, ezért érdemes ott tudakozódni, hogy az adott tétel beérkezett-e, vagy van-e olyan számlaesemény, ami befolyásolhatja a teljesülést (például zárolás). Hozzátették még, hogy ha valaki a Raiffeisentől utal Revolut-számlára, nem alkalmaznak speciális eljárásrendet, úgy teljesítik ezeket az utalásokat, mint minden más banki utalást.

Bár a pénz holléte nem tisztázódott, az kiderült, hogyan került a képbe a K&H Bank: mint a Revolut LTD-utalásait bonyolító Barclays Bank Plc London pénzintézet partnere. Az általános gyakorlat szerint aki a Revolut számlájáról utal, annak megbízása a Barclays Bankon keresztül érkezik a Revolut LTD megbízásából a K&H Bankhoz, amely mint közvetítő bank – GIRO-n keresztül – továbbítja azt a magyarországi partnerbank felé. A K&H az utalásokat aznap továbbítja – szögezték le. Ha a Raiffeisen Bankból egy rendes nemzetközi forintátutalást indítottak, feltüntetve a kedvezményezett minden adatát, nevét, IBAN-számát, a kedvezményezett bankot és a közvetítő bankot, annak célba kellett volna érnie a K&H szerint.

A konkrét esetben azonban sima belföldi utalással küldte a főbérlő a raiffeisenes számlájáról a pénzt az albérlő revolutos számlájára. Hogy ebben a tranzakcióban hogyan kerülhetett képbe a K&H, arra nem kaptunk választ.

A Revoluttal is felvettük a kapcsolatot, ám érdemi választ többszöri rákérdezés után másfél hónap alatt sem kaptunk.

Most az ügy ott tart, hogy a 15 500 forintos utalás bő három hónap alatt sem érkezett meg, és a bankok, illetve a Revolut részéről nincs magyarázat arra, mi lehet ennek az oka, ki a hibás, hol lehet a pénz, és mikor kapja meg azt az albérlő.

Mint a napokban megtudtuk, a Revoluttal kapcsolatban az MNB-nek is csak korlátozott fogyasztóvédelmi felügyelete van:

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik