Gazdaság koronavírus

Százezer forint jutalmat kapnak a fővárosi idősotthonok és hajléktalanszállók dolgozói

A fővárosi önkormányzat 100 ezer forintos külön juttatással ismeri el az idősotthonaiban és hajléktalanszállókon dolgozók rendkívüli áldozatvállalását a koronavírus-járvány második hulláma idején – tudatta közleményben a Főpolgármesteri Hivatal.

Budapest szociális intézményeinek munkavállalói a járvány második hulláma idején is rendkívüli helytállást tanúsítanak, a szokásosnál is nagyobb odafigyeléssel és türelemmel, hatalmas kitartással végzik áldozatos munkájukat a budapesti idősekért és hajléktalanokért

– írják.

A jutalomban a fővárosi fenntartású szociális otthonok minden munkavállalója, több mint 2500 munkatárs részesül, erre a főváros közel 300 millió forintot szán.

A Főpolgármesteri Hivatal hangsúlyozta, a főváros fenntartásában működő idősotthonokban és a hajléktalanszállókon a járvány második hullámára már nyáron megkezdődött a felkészülés, az intézmények követték a főpolgármester által augusztusban kiadott kilencpontos fenntartói utasítást.

A közleményben kiemelik azt is, hogy a szociális intézményekben dolgozók munkaterhei most ősszel ismét rendkívül megnövekedtek, a gyakran létszámhiánnyal küzdő szociális otthonok helyzete a második hullám idején sem könnyű. Ráadásul – mint írják – a kormányzat a járvány kirobbanása óta nem nyújtott támogatást a szociális szféra munkavállalóinak annak ellenére, hogy tudatában van annak, hogy munkájuk milyen nagy társadalmi hasznossággal bír.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik