Gazdaság

Már most dollár tízmilliárdokat költöttek el az Alibaba szinglik napi akciójában

Már az első félórát követően meghaladta a tavalyi végeredményt az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál forgalma szerdán a szinglik, azaz az egyedülállók napja alkalmából immár tizenkettedszerre tartott kiárusításon, írta meg az MTI a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna beszámolójából.  

A jelentős leárazásokkal járó kereskedelmi akció idén minden eddiginél korábban, már november 1-jén kezdetét vette, a felvezető tíz nap alatt pedig a bruttó áruforgalom értéke a szerdai fő nap első félórájáig elérte a 372,3 milliárd jüant (56,3 milliárd dollárt) — közölte az Alibaba. A forgalom értéke már ezzel meghaladta a tavalyi, 268,4 milliárd jüanos (38,4 milliárd dolláros) végeredményt.

A szinglik napjának akciói hagyományosan elsősorban az Alibaba Tmall és Taobao nevű e-kereskedelmi platformjaihoz kötődnek, de számos más e-kereskedelmi platform is csatlakozott a kiárusításhoz az elmúlt évtized során. A Kína második legnagyobb e-kereskedelmi platformjának számító JD.com közlése szerint november 1-jén az áruforgalma 90 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos napjához képest, míg szerdán az első 10 percben tranzakciós volumene elérte a 200 milliárd jüant.

A koronavírus-járvány idén hozzásegített az e-kereskedelmi akció sikeréhez, az év első felében alkalmazott óvintézkedések, valamint a társadalmi elkülönülés betartása ugyanis egyre inkább az internetes vásárlás felé hajtotta a kínai fogyasztókat. A kínai kereskedelmi minisztérium adatai szerint az év első három negyedévében Kína e-kereskedelmi forgalma meghaladta a 8000 milliárd jüant, ami 9,7 százalékos emelkedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Kínában a kilencvenes évek eleje óta minden november 11-én megünneplik a szinglik napját, az Alibaba 2009-ben tartotta a dupla 11-esként is emlegetett naphoz időzített első nagy vevőcsalogató akcióját. A vásár azóta a világ legnagyobb internetes kereskedelmi kiárusításává nőtte ki magát, a tavalyi forgalom több mint két és félszerese volt az Egyesült Államokban karácsony előtt megrendezett “fekete péntek” és az azt követő “kiberhétfő” bevásárlónapjain 2019-ben elért együttes árbevételnek.

Kiemelt kép: STR / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik