Gazdaság

A gödi akkumulátorgyárban készülhettek a tűzveszélyes BMW és Ford autóakkuk

Csaknem ötvenezer hibrid autót érintő visszahívási akció lett a következménye, hogy a beszállító hibás, tűzveszélyes akkumulátorokat gyártott – írta a Magyar Nemzet.

A napokban 21 ezer plug-in hibrid Ford Kuga-tulajdonos kap értesítést arról, hogy a gyártó térítésmentesen kicseréli a gépkocsik nagyfeszültségű akkumulátorát. Emellett arra kérték az ügyfeleket, hogy ne használják elektromos meghajtással az autót, és ne is töltsék fel a telepeket. A BMW-nek is gondjai vannak az akkukkal. A bajor márka október közepén közölte, hogy a cellák problémája miatt világszerte 26 700 plug-in hibridet kell javítania.

A két visszahívási akciót a német Handelsblatt szerint az köti össze, hogy mindkét cégnek a Samsung SDI, vagyis a magyarországi Göd településen üzemelő gyár szállította az akkumulátort. Hogy így van-e, azt még nem erősítette meg a lapnak a gyár. A Magyar Nemzet szerint érdekes, hogy a nyilvánosság előtt sem a BMW, sem a Ford nem nevezte meg a beszállítót, a sajtóban iparági forrásokra hivatkozva jelölték meg a Samsung SDI-t. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az autógyártók ki vannak szolgáltatva az akkumulátor-előállítóknak. A Handelsblatt szerint a hatalmas kereslet miatt a tárológyártók nehezen tudják teljesíteni a megrendeléseiket.

A Samsung SDI a világ egyik legjelentősebb akkumulátorgyártója. A vállalat 2001 óta működik Magyarországon, eleinte televíziókat, majd monitorokat, 2016 óta járművek meghajtására szolgáló akkumulátort is gyártanak. Több mint egymilliárd eurót fektettek be Budapesthez közel épült gyárukba. A vállalatnak világszerte három üzeme van, kettő Ázsiában és egy a Pest megyei Gödön.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik