Gazdaság

Olyan drága lehet a dió, hogy elfelejthetjük a karácsonyi házi diós bejglit

Az idei évben mintegy 3500 tonna dió termett országosan, ami csupán fele az elmúlt évtized átlagának. A legnagyobb kárt a májusi fagyok okozták, és a kártevők. Az ország nyugati részének kiskerti és szórványültetvényeit pusztította az évről évre egyre nagyobb területen terjedő nyugati dióburok-fúrólégy.

A tavaszi-nyár eleji aszály hatására a diószemek átlagos mérete kevéssel a tavalyi alatt marad, ez ugyanakkor minőségi problémát nem okoz. Általánosságban megállapítható, hogy a fagy az idősebb és jól gondozott ültetvényekben okozta a kevesebb kárt, mivel a zártabb és magasabb lombkoronaszint nagyobb védelmet jelentett a termés számára.

Az Amerikából származó, az országban először 2011-ben, Kőszeg környékén megjelenő nyugati dióburok-fúrólégy mára gyakorlatilag az egész Dunántúlon tömegesen elterjedt, és várhatóan néhány éven belül már a keleti határok mentén is tömeges előfordulására számíthatunk. Ellene csak gépi technikával, ismételt és jól időzített permetezéssel lehet hatékonyan védekezni, amit csupán a nagy ültetvények tudnak hatékonyan alkalmazni. Az intenzív növényvédelemmel nem rendelkező kisebb ültetvényeken a kártevő pusztításának mértéke akár a 100 százalékot is megközelítheti.

Az új kártevő ellen való védekezés költséges és komoly szaktudást igényel, emiatt a kiskerti diófák és a 10-20 fás dióligetek termésétől hosszabb távon biztosan elbúcsúzhatunk – jelzi előre az Agroinform.hu ügyvezetője, Bolyki Bence. Hozzátette,

hozzá kell szoknunk, hogy a jövőben a karácsonyi bejglit már senki nem házi dióval fogja tölteni.

A fagykár és a kártevők elleni védekezés, valamint az élőmunka gyorsan növekvő költségei miatt a dió ára az év végéig várhatóan tovább emelkedik. Egy kilogramm tisztított dióbél ára tavalyi 3500 forint körül volt átlagban. Idén a karácsony előtti hetekben a minőségi dióbél fogyasztói ára akár 4000 forint fölé is emelkedhet az Agroinform szerint. A jelentősebb ármozgásoknak azonban határt szab, hogy a dió magas fajlagos értékű, jól tárolható és szállítható gyümölcs, emiatt nem csupán a szomszédos Ukrajnából és Romániából, de Kaliforniából is jelentős tételek érkeznek az országba. Az import árleszorító hatása mellett lélektani oka is van az ár viszonylagos stabilitásának: a vásárlók tömegei 4-5 ezer forintnál többet nem akarnak adni a dióbélért.

Bár a dió kereskedelmi szezonja csak most kezdődik, jól látható, hogy az idei év kedvezőtlen fejleményeinek hatására nőtt az érdeklődés a termék iránt: az Agroinform.hu piacterén október első felében mintegy 20 százalékkal többen kerestek rá dióval kapcsolatos hirdetésekre, mint tavaly ilyenkor. Ezen belül is főként a kereskedői hirdetések látogatottsága emelkedett

– tette hozzá Bolyki Bence.

Magyarország diótermő területe az elmúlt tíz év során jelentősen gyarapodott: 3 ezerről 7 ezer hektár fölé nőtt. Az éves termés nagysága átlagosan 7 ezer tonna, de a kiváló évjáratnak számító 2017-ben elérte a 10 ezer tonnát is. A dió becsült hazai termelési értéke 4-6 milliárd forint között mozog. Fő exportpiacok: Nagy-Britannia, Németország, Ausztria, Svájc. Az import elsősorban Romániából és Ukrajnából érkezik.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik