Gazdaság

NAV-ellenőrzést színleltek a trükkös csalók

A Kecskeméti Járási Ügyészség csalás és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emelt azokkal a férfiakkal szemben, akik hamis NAV igazolványokat készítettek, majd azokat felmutatva egy kerekegyházi építkezésen ellenőrzést színleltek és helyszíni bírság kiszabását helyezték kilátásba azzal, hogy „okosban”, egy parkolóban is el tudják azt megfelelő összeg átadásával intézni. A cégvezető a csalókkal megbeszélt találkozóra már rendőrökkel ment.

A vádirat szerint a kecskeméti férfi – az ügy I. rendű vádlottja – 2019 májusában megkérte egy helybeli ismerősét – a III. rendű vádlottat – arra, hogy készítsen számára hamis NAV-igazolványt. Az ismerős ennek eleget is tett, elkészítette, majd átküldte elektronikusan az I. rendű vádlottnak a kért igazolványt, aki azt kinyomtatta és laminálta.

Ezt követően, 2019. május 21-én a délelőtti órákban az I. rendű vádlott a társával – a II. rendű vádlottal – együtt megjelent egy kerekegyházi építkezésen, ahol hat munkavállaló ácsmunkát végzett. Miután kiszálltak az autóból, a II. rendű vádlott a kapuban megállt, míg társa, az I. rendű vádlott odament azt építkezésen dolgozó munkásokhoz. A vádlott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőreként mutatkozott be, amelynek igazolására a III. rendű vádlott által korábban elkészített hamis NAV-igazolványt mutatta fel. Közölte a munkásokkal, hogy védőeszközök használatának elmulasztása miatt fejenként 50 ezer forint helyszíni bírságot szab ki. Az egyik munkás felhívta a főnökét és átadta a telefont az „ellenőrnek”, aki megismételte, hogy a helyszínen tapasztalt hiányosságok miatt bírságot kell kiszabnia, de elintézhetik „okosban” is és akkor nem kerül sor hivatalos eljárásra.

Ennek érdekében találkozót beszéltek meg, amire még aznap egy kecskeméti külvárosi hotel parkolójában került sor. A vállalkozó azonban értesítette a kecskeméti rendőrséget és a csalókkal megbeszélt találkozóra már velük ment. A két csalót a rendőrök a helyszínen elfogták, így a pénz átadására nem került sor. Az ügy negyedik vádlottjának – egy budapesti férfinak – a vádirat szerint ugyancsak az I. rendű vádlott felkérésére korábban készített hamis NAV-igazolványok miatt kell felelnie.

Az ügyészség az ügy mind a négy vádlottját közokirat-hamisítás bűntettével vádolja, akik közül két férfinak csalás vétségének kísérlete miatt is felelnie kell. A szabadlábon lévő férfiak ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni, írja a a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik