Gazdaság

Szijjártó: a legmagasabb technológiai színvonalú világvállalatok is bíznak Magyarországban

A legmagasabb technológiai színvonalon teljesítő világvállalatok is bíznak Magyarországban, a beruházási környezetben és a magyar emberekben

– jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az MTI tudósítása szerint a veszprémi Continental Tesztpálya hivatalos megnyitóján csütörtökön.

Szijjártó Péter kiemelte: Kelet-Európa legnagyobb járműdinamikai tesztpályája épült Veszprémben, a 9,7 milliárd forintos beruházás 130 új munkahelyet teremt, amelyhez a kormány 1,460 milliárd forintos támogatást nyújtott. A beruházás a miniszter szerint javítja a cég nemzetközi versenyképességét, Magyarország mint fókuszország helyzetét és megerősíti a veszprémi fejlesztési központ szerepét a Continental globális működésében. Kitért arra is, hogy a fejlesztés azért is jelentős, mert a koronavírus-járvány után a kapacitások újraelosztásáért „éles és tétre menő” globális verseny indul meg a világgazdaságban. Ezért kulcskérdés a kormány számára hogy Magyarország a jelenlegi nehéz időszakban is fenntartsa működőképességét.

A jelenlegi helyzet kiváló lehetőséget jelent a magyar gazdaság dimenzióváltásának felgyorsítására és minél gyorsabb végigvitelére. A miniszter szerint a korábban szinte kizárólag termelésre fókuszáló magyar gazdaság egyre inkább mozdul el a tudás által vezérelt kutatás-fejlesztésre alapuló gazdasági tevékenységek irányába. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az autóipar mindig is a magyar gazdaság zászlóshajója volt, amelynek termelési értéke tavaly rekordértékre, 9500 milliárd forintra nőtt, egy év alatt 12 százalékos emelkedést ért el. Ez azt jelenti, hogy a magyar ipari kibocsátás 30 százaléka már ebből a szektorból származik – tette hozzá.

Magyarország nemzetközi versenyképességét nem csökkentette a világjárvány.

Megemlítette, az első hét hónapban a magyar autóipar 90 százalékos exporthányaddal dolgozott. Szijjártó Péter hangsúlyozta, a német vállalatok mindig is fontos szerepet játszottak a magyar gazdaság teljesítményében, a Continentalnak 8000 magyar család köszönheti megélhetését. Felidézte:  a Magyarországra érkező külföldi beruházások negyede német, hatezer német vállalat háromszázezer magyar embernek ad munkát, és most is 24 német vállalathoz köthető beruházásról tárgyal a kormány.

A Continental közleménye szerint:

  • A gyártás és fejlesztés mellett saját tesztpályán, valós környezetben ellenőrzik a járműdinamikai fejlesztéseket a vállalat veszprémi mérnökei.
  • A hazai iparági gyakorlatban egyedülálló tesztelési lehetőség komoly versenyképességi tényező a gyors fejlesztési ciklusidőt elváró piaci szereplőknél.
  • A tesztpálya alkalmas a magasan automatizált és biztonsági funkciókhoz kapcsolódó fékezési és járműdinamikai tesztek elvégzésére

Continental

A Continental 30 éve van jelen Magyarországon, 10 helyszínen – 7 gyárral és 3 irodával – mintegy 8000 munkavállalót foglalkoztat. A Continental az elmúlt 10 évben több mint 500 millió euró, azaz mintegy 170 milliárd forint értékben ruházott be Magyarországon.

A gyártó azért megérezte a koronavírus-válságot, a vállalat minden üzletágát hátrányosan érintették a korlátozások és a kereslet csökkenése:

Bajban a Continental, csökkent a forgalma és nyeresége is az első negyedévben
A második negyedévre veszteségre, az év egészére a tavalyinál kisebb forgalomra és működési eredményre számítanak.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik