Gazdaság

Újabb zűrös ügy az államtitkár körül

Eddig is botrány kerekedett az OTKA-pályázatok körül: a tudományos pályázatok kiosztásába bleenyúlt az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető Palkovics László, mást hozott ki nyertesként néhány esetben, mint akiket a szakmai zsűri javasolt, pedig ez nem volt eddig szokás. Emiatt volt zsűritag, aki lemondott, illetve több mint száz kutató küldött tiltakozó levelet a minisztériumnak – emlékeztet a 444.hu.

Még cifrább a történet. A Demokratikus Koalíció szúrta ki, hogy 36 millió forintot ítélt meg a minisztérium az államtitkára által vezetett kutatócsoportnak. Boros Anita: Fenntarthatóság és jog névvel indult projekt, kutatócsoport kapott ekkora díjat. Boros Anita nem akárki: ő most az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára.

A DK-s képviselő, Arató Gergely rákérdezett erre a furcsaságra a parlamentben, a minisztérium másik államtitkára, Schanda Tamás elismerte, hogy ez az a Boros Anita, aki az ITM államtitkára. De azzal védte a helyzetet Schanda, hogy Boros Anitát nem támadni kellene, hanem tisztelni és támogatni, hogy politikai munkája mellett a tudományos pályáját sem adta fel. Boros Anita, állította Schanda, valóban a kutatócsapat tagja, de kutatóvezetői tisztségéről korábban lemondott, és az őt megillető tiszteletdíjat a csoport tagjai között szétosztotta.

Boros Anita nem először keveredik nehezen megmagyarázható helyzetbe. Meglehetősen nagy átfedést találtunk a közszolgálati egyetemen tanító Boros Anita egyik saját, korábban elkészült könyve és az egyetemnek leadott, EU-s pénzből kifizetett másik műve között. A szerződés idején legalább két állása is volt Borosnak. A már megírt saját könyvét kiegészítve, némileg átgyúrva, plusz feladatokkal feltupírozva adta el az egyetemnek bő 10 millió forintért, amit végül az EU fizetett – derítettük ki három éve.

Kiegészítette saját könyvét, a közszolgálati egyetem EU-s pénzből 10 milliót fizetett érte
Meglehetősen nagy átfedést találtunk a közszolgálati egyetemen tanító Boros Anita egyik saját, korábban elkészült könyve és az egyetemnek leadott, EU-s pénzből kifizetett másik műve között. A szerződés idején ráadásul legalább két állása is volt Borosnak.

Kiemelt kép: Budapest, 2020. július 17. Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelõs államtitkára beszédet mond a Legyünk kreatívak hulladékból címû ötletpályázat díjátadóján a minisztériumban 2020. július 17-én. Az ötletpályázatot a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából áprilisban írta ki az ITM, célja az volt, hogy díjazzák a haszontalannak tûnõ, kidobásra szánt termékek újrahasznosítását, azok kreatív felhasználását. MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik