Létszámleépítésről, üres álláshelyek megszüntetéséről döntött hétfői ülésén a hévízi képviselő-testület. Erre azért van szükség, mert a város idén a járvány gazdasági következményei miatt egymilliárd forint veszteséget szenved el, a kilábalás pedig lassú lesz, több évet vehet igénybe – írja a zaol.hu.
„A legjelentősebb veszteség az idegenforgalmi adóhoz eddig társult állami kiegészítés elvonása, ez a fürdővárosnak mintegy 650 millió forint bevételt jelentett minden esztendőben. Eddig. További érvágás, hogy a lecsökkent vendégszám miatt kevesebb ifa, illetve iparűzési adó folyik majd be a helyi büdzsébe. Hévíz elveszítette működési költségeinek harmadát, egymilliárd forintot, ezért az önkormányzat több lépésben, összességében 30 százalékos költségcsökkentésről döntött.”
Ennek keretében 24 munkatárstól megválnak a város intézményeiből. (Májusban még úgy volt, hogy 85 embert érint az elbocsátás, az eddigi takarékosság miatt ezt sikerült lefaragni, de muszáj lesz így is elküldeni kéttucatnyi embert.)
A városba a július végi adatok szerint az elmúlt év hasonló időszakával összevetve, 55 százalékkal kevesebb turista érkezett. Tavaly, az első hét hónapban 753 ezer, míg idén 347 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ezek 75 százaléka magyar, s csupán 25 százaléka kötődik külföldi látogatókhoz.
Kiemelt kép: Hévíz, 2020. május 9. Vendégek a hévízi tófürdőben az újranyitás napján, 2020. május 9-én. A fürdőt a koronavírus-járvány miatt március 17-én zárták be. MTI/Varga György