Egy évvel ezelőtt számoltunk be arról a lehetetlen helyzetről, hogy a MÁV-nál úgy lehetett jegyet venni, mintha soha nem késnének a vonatok. Vagyis a MÁV-appban egy késésben lévő vonatra annak indulási időpontja után már nem lehetett jegyet váltani, így ha valakinek késett a vonata, de felkapaszkodhatott volna az – ugyancsak késésben lévő – előző járatra, ezt nem tehette meg, csak ha vállalja a büntetést. Habár különösebb hírverést nem csapott a vasúttársaság, szűk egy évvel cikkünk után javított a helyzeten: meglépte korábbi fejlesztési ígéretét, lehetővé tették, hogy a MÁV-appban késő vonatra is lehessen jegyet venni. Ezt onnan vettük észre, hogy az iPhone AppStore-jában a szeptember 1-jei frissítéseknél jelezte az újítást.
A menetrendet böngészve úgy tűnt, működik a dolog – az appban valóban megmaradt a jegyvásárlási lehetőség a késésben lévő vonatoknál, nem úgy, mint korábban, amikor az eredeti indulási időpont után már nem lehetett jegyet venni, hiába nem érkezett meg még a vonat.
Bizonyára jó páran lélegeznek fel a hírre, főleg az elővárosi közlekedésben, hogy már lehet venni jegyet késő vonatra is. De vajon mik az új szabályok? Meddig él a késő vonatra a jegyvásárlási lehetőség? Amíg be nem ér az állomásra? Amíg el nem indul a vonat, vagy akár felszállás után is vehetünk jegyet? Ha nem késik a vonat, de mi érünk ki az utolsó pillanatban az állomásra, felszállhatunk-e úgy, hogy már a vonaton vesszük meg az appból a jegyet?
Mivel a MÁV oldalán, illetve sajtóközleményeik között sem találtunk az újításról információt, a vasúttársasághoz fordultunk.
Legfeljebb 60 perces késés fér bele
Válaszukban nem a vonatkésésre hivatkoztak, hanem azt írták, a fejlesztés célja, hogy azok az utasok is biztosan tudjanak jegyet venni arra a vonatra, amelyik éppen jön, akik nem tudják előre kiszámítani, melyik vonatot érik el. Tehát ha az állomásra kiérve azt tapasztaljuk, hogy az általunk korábban kiválasztott vonat előtt van egy menetrend szerint már elment, de a valóságban még el nem indult szerelvény, arra is tudunk már jegyet venni.
Ez a jegyvásárlási funkció azonban legfeljebb T+60 percig él – tette hozzá a MÁV. Azaz a kiinduló az az időpont, amikor a vonat menetrend szerint el kellett volna hogy induljon az állomásról, innentől számítva a tényleges indulásig legfeljebb 60 perc telhet el, addig elérhető az appban a jegyvásárlási lehetőség. Ha viszont a vonat csak több mint egy órával később gördül ki az állomásról, mint ahogy menetrend szerint kellett volna (ami ritkán, de azért előfordul), akkor hiába jönne nekünk jól, továbbra sem fogunk tudni jegyet venni rá. Appos jegyásárlásra továbbra sincs lehetőség akkor sem, ha a vonat már elhagyta a megállót. A 100 kilométer alatti utazásra szóló jegyek érvényességének időtartama maradt 4 óra.
Ha jól értjük, arra a szituációra továbbra sincs megnyugtató megoldás, hogy ha az indulás előtt jó előre kiérünk az állomásra, megvesszük a jegyet, de mégis a hamarabb beérkező késő vonatra szálltunk fel. Ilyenkor ugyanis változatlanul nem lesz érvényes jegyünk arra a vonatra, amire felszálltunk, vagyis továbbra is a kalauz jóindulatára lesz bízva, elfogadja-e a jegyünket. Mint írtuk, megbüntethetik, akinek csak későbbi vonatra van jegye.
Kiemelt kép: Ivándi- Szabó Balázs /24.hu