Gazdaság koronavírus

Óriási hiányt hozott össze a költségvetés

Az év első nyolc hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2261,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 1873,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 385,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 2,3 milliárd forintos hiánnyal zártak, közölte szerdán előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI híre szerint.

A járványügyi védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések azonban továbbra is komoly forrásokat igényelnek a költségvetésből, tették hozzá.

Augusztusban közel 283 milliárd forint uniós fejlesztési forrás érkezett a költségvetésbe, így a 2020. évi nyolchavi bevétel összesen 772,4 milliárd forintot tett ki. Ugyanakkor a múlt hónap végéig az uniós kiadások meghaladták az 1374 milliárd forintot.

A központi alrendszer bevételeinél megfigyelhető, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a járvánnyal kapcsolatosan bevezetett adókedvezmények már több hónapja éreztetik a hatásukat. Az általános forgalmi adó esetében augusztus végéig a teljesülés az éves előirányzat 56,6 százaléka, míg a személyi jövedelemadó esetében az éves előirányzat 63,2 százaléka volt. A szociális hozzájárulási adó és a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok esetében pedig összességében az éves előirányzat 62,4 százaléka teljesült az év első nyolc hónapjában.

A Portfolio cikke szerint 2013-ban volt legutóbb ilyen magas a nyolcadik havi költségvetési deficit, az első nyolchavi deficit így soha nem látott méretűre hízott tovább, elérve a 2261 milliárd forintos hiányt.

Kiemelt kép: Benko Vivien Cher/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik