Gazdaság koronavírus

Varga Mihály most már úgy látja, aligha lesz tartható a 3 százalékos recesszió

Valószínűleg súlyosabb lesz a magyar gazdaság zsugorodása idén, mint a kormány által korábban prognosztizált 3 százalék – mondta el Varga Mihály pénzügyminiszter a Reutersnekszúrta ki a Portfolio. A pénzügyminiszter hozzátette: a 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány „nincs kőbe vésve.”

Varga közölte, hogy a magyar kormány április végén ismét megvizsgálja majd a GDP-vel és a költségvetéssel összefüggő előrejelzéseit, hiszen a legutóbbi prognózis március végén készült, és abban még az szerepelt, hogy a második negyedévben már kilábalunk a járványból.

Még elemezzük a helyzetet, de a szám valószínűleg gyengébb lesz

– mondta el a pénzügyminiszter a Reutersnek.

Varga beszélt arról is, hogy 202 ezer online pénztárgép adatait szemlélve elmondható, hogy az elmúlt hét napban a kiskereskedelmi forgalom alig 54 százaléka volt az előző év azonos időszakának, így valószínűleg az adóbevételek is számottevően alacsonyabbak lesznek idén.

Ha a gazdaság visszatér május végén vagy júniusban, a recesszió 3 százalék lenne, de látható, hogy ez ennél sokkal lassabban történik majd meg

– fogalmazott a tárcavezető. Mint mondta a kormány szeretné a költségvetési hiányt a GDP 3 százaléka alatt tartani, de „nem a világ vége,” ha ennél magasabb lesz a szám.

A Reuters elemzői szerint a magyar hiány a GDP 4,5 százalékára rúghat idén, amire Varga úgy reagált: ez elfogadható abban az esetben, ha a járvány hosszabb ideig fékezi majd a gazdaságot és az nem fog tudni újraindulni.

Kitért arra is, hogy nem számít „mérhető” bevételre a turizmusból idén, a legnagyobb rövidtávú kockázatnak pedig azt értékelte, hogy az export nehezen fog tudni újraindulni a határok lezárása és az áruszállítási nehézségek miatt.

Varga beszélt a Budapest–Belgrád vasútvonalról is, melyet Kína finanszíroz. Elmondta, hogy 20 éves, 1,855 milliárd dolláros hitelt vett fel Magyarország, a kölcsön éves kamata pedig 2,5 százalék lesz, valamint lesz lehetőség előtörlesztésre – írja a Portfolio.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik