Gazdaság

Rossz minőségű szén jut a szegények kályháiba, miközben a vörösbáró gazdagodik

Már félmilliárd forint értékben vásárolnak barnakőszenet az önkormányzatok a kormány 2011-ben bevezetett szociális tüzelő programja keretében, a tűzifa helyett szenet választók száma hat év alatt a triplájára nőtt. Pedig a lakosság, és több önkormányzat is panaszkodik a minőségre, sőt, egy vizsgálat szerint rákkeltő anyagokban dús lignit is juthat a legszegényebbeknek. Az Átlátszó utánajárt, mi állhat a jelenség háttérben, és közben egy ismerős milliárdosba is belefutottak.

Barnakőszén vásárlására 2019-ben 252 önkormányzat nyert el 510 millió forintot. Erre azokon a területeken lehetett pályázni, ahol problémás a tűzifa beszerzése, viszont kis távolságból beszerezhető a szén. Miután szénbányából nem lett sokkal több az elmúlt években az országban, viszont a barnakőszenet igénylő önkormányzatok száma jelentősen megnőtt (83-ról 252-re), és így a szénre fordított állami támogatás is megugrott 155 millió forintról 514 millió forintra.

Több településen is megkérdezte a portál, milyen a programban kapott szén – a visszajelzések alapján egyértelműen rossz minőségű, volt aki nem is tudta használni. Az ingyenes, illetve később olcsó kiszállítása és az egységes kiszerelés miatt azonban mégis számos településen kérik a szenet.

A portál azt is kiderítette azonban, hogy míg a szociális tűzifa értékesítése az állami erdészeteket gazdagítja, azaz a szociális tüzelő-támogatás nagy része visszafolyik az államhoz, a szén eladásából befolyó összeg jelentős része bizonyítottan egy magánvállalkozáshoz, az Ormosszén Zrt.-hez kerül.

A részvénytársaságnak három részvényese van, az Acélmax Zrt., A2 IT Arago és Kreditor Pénzügyi Zrt.. Az A2 IT Arago fő tulajdonosa Leisztinger Tamás, a Kreditor egyik tulajdonosa pedig a Forrá Vagyonkezelési és Befektetési Nyrt, amely szintén Leisztinger Tamáshoz köthető. Vagyis a Fidesz-kormány szociális tüzelő programjából jelentős mértékben profitál Magyarország egyik leggazdagabb embere, a kormánymédia által a „baloldal legbefolyásosabb vörösbárójának” nevezett milliárdos, Leisztinger Tamás.

A cikk szerint rákkeltő lignit is kerülhetett a programban a szegények kályháiba.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik