Gazdaság

Úgy tesz a bank, mintha a halva született csecsemő nem is létezett volna

Tragédia történt olvasónkkal és feleségével, várva várt gyermekük meghalt a terhesség 37. hetében.

A babaváró hitelt még a haláleset előtt kezdeményezték. A bank azonban jócskán túllépte a szerződéskötésre adott határidőt, majd elutasította a szülők törlesztési szüneteltetésre vonatkozó igényét, mintha a magzatuk nem is létezett volna. És úgy tűnik, abban sem lehet biztos a pár, hogy megmarad a hitelük kamatmentessége, hiába teljesítették a feltételeket. A bank eddigi eljárása is megviselte őket, de ha a kamatmentességet is elveszik tőlük, az jelentős anyagi hátrányt okozna nekik.

A beadáskor rendben találták az igénylést

A szabad felhasználású babaváró hitelt tavaly július óta lehet igényelni, legfeljebb tízmillió forint összegben. Olvasóink 2019. szeptember 5-ére várták első gyermekük, egy kisfiú megszületését, és július 24-én adták be babaváró-igénylésüket a Sberbank fiókjában. Ekkor már bőven megfeleltek annak a feltételnek (12 hetes terhesség), hogy rögtön kérhessék a törlesztés három éves szüneteltetését, amit meg is tettek.

A kormányrendelet szerint tíz munkanapjuk van a pénzintézeteknek arra, hogy elbírálják a kölcsönkérelmet, és szerződést kössenek az igénylővel, ami olvasóink esetében augusztus 6-án járt volna le. Legfeljebb tíz nappal akkor hosszabbodhat a határidő, ha ki kell egészíteni a dokumentumokat. Olvasónk azt mondja, az ügyintéző segítségével, a bankban töltötték ki a papírokat – megmondta nekik azt is, mit kell bejelölni, kitölteni. A hivatalos befogadás megvolt, hiánypótlást később sem kértek tőlük.

A tragédia augusztus 12-én történt – a magzat nyakára rátekeredett a köldökzsinór, halva kellett megszülnie az édesanyának. A kisfiú halála lesújtotta a szülőket, és ha ez nem lett volna elég, elkezdődött kálváriájuk a bankkal, ami azóta is újra és újra feltépi a sebeiket.

Húzta a bank a szerződéskötést, és elutasította a törlesztés szüneteltetését

Amikor a pár elvesztette gyermekét, még nem kötött szerződést velük a bank, sőt a rendeletet megszegve hónapokig húzták az időt, és csak november 27-én kerítettek rá sort. Ezzel a szülők szerint kárt okoztak nekik, mert kamatozó fundamentás hiteleiket (aminek kiváltására szánták a szabad felhasználású, kamatmentes babavárót) tovább kellett fizetniük.

A bank ráadásul a folyósítás után nem járult hozzá a törlesztés szüneteltetéséhez sem, ezt abból vették észre, hogy vonták tőlük a havi részleteket. Csak a törlesztési moratórium bevezetése után függesztették fel a kötelezettséget.

Az ügyet jól ismerő Valkó András hitelszakértő szerint olvasónk és felesége jogosult lett volna a törlesztés szüneteltetésére, hiszen a babaváró kormányrendelet így fogalmaz: „A támogatott személyek a törlesztés szüneteltetésére jogosultak (…) a várandósság legalább 12. hetét betöltött magzatuk után, ha a várandósság a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában vagy azt követően fennáll.”

Egy év múlva adták csak ki az elutasító végzést a szüneteltetésről

Az orosz tulajdonú bank hivatalosan hónapokig nem közölte olvasónkkal, miért tagadta meg tőlük a törlesztés szüneteltetését, emiatt nem is tudtak valódi jogorvoslatot kérni, hiába tettek panaszt februárban 3-án a kormányhivatalnál. Az elutasító végzés kiadását csak úgy sikerült elérniük, hogy tavasszal a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordultak.

A bank végül 2020. július 14-én, vagyis az igénylés beadása után csaknem egy évvel adta ki a törlesztés szüneteltetésének elutasításról a tájékoztatást, amit olvasónk továbbított a kormányhivatalnak. Döntés azóta nem született az ügyükben.

A bank szerint nem igazolták a terhességet

Az elutasítást azzal indokolta a Sberbank, hogy a szülők nem igazolták, hogy az igénylés időpontjában, vagy utána fennállt a legalább 12 hetes terhesség. Pedig azon túl, hogy az édesanya láthatóan gyermeket várt a hiteligénylés időpontjában (már a 34. hétben volt), bemutatták a terheskönyvet, amit lemásolt a bank, később pedig a Czeizel Intézettől származó, a terhességet igazoló dokumentumokat is leadták.

Kiderül az iratból, hogy a kölcsönkérelmet csak 2019. október 1-jén hagyták jóvá (bő két hónappal az igénylés beadása után), és végül tavaly november 27-én kötötték meg a szerződést. Vagyis bőven túl voltak az említett kétszer tíz munkanapon.

A magzat halála az igénylés beadása után, a szerződés megkötése előtt következett be, a bank szerint a hiánypótlási időszakban. Olvasónk szerint a leadáskor azt mondták nekik, hogy hiánytalan az anyaguk, később sem kérték tőlük újabb iratok bemutatását. Az elutasításban a pénzintézet felrója még, hogy a késői magzati halálozásról szóló tavaly augusztus 12-i igazoláson nem szerepel a pontos dátum, csak az, hogy 2019. augusztus. (Viszont a szülők által szintén leadott boncolási jegyzőkönyv pontosan rögzítette, mikor történt a haláleset, a halvaszülés.) Hogy ennek mi köze van a törlesztés szüneteltetéséhez, arra nem tért ki a pénzintézet.

Kérdés, megmarad-e a kamatmentesség öt év után

Egy tavaly novemberi levelében a bank azt írta, ha vitás a babaváró támogatás megítélése (ez az első gyermek után a kamatmentességet jelenti), akkor nem ők döntenek róla, hanem az állami szervek. Valkó András szerint viszont nem lehet kérdéses, hogy a konkrét esetben jár-e a kamatmentesség öt éven túl is, hiszen már a kérelem beadásakor teljesült ennek feltétele, a 12 hetes terhesség.

Hogy a bank álláspontja nem egészen ez, arra abból lehet következtetni, hogy a levélben azt írták, a folyósítástól (2019. november 27.) számított öt éven belül kell olvasóinknak teljesíteniük a feltételt. Holott a feltétel teljesítését az igénylés beadásához (2019. július 24.) köti a rendelet, és ez náluk rendben volt.

Az ügy nem tét nélküli, hiszen ha a feltétel nem teljesül öt éven belül, akkor kamatostul egy összegben kell visszafizetni a támogatás összegét. 10 millió forintos hitel esetén ez 2,1 millió forintot jelent – többe kerülne, mint az eredeti fundamentás hitelek kamata, amit olvasónk és felesége kiváltott a babaváróval.

Kérdeztük a Sberbankot általánosságban, hogy álláspontjuk szerint ha betöltött 12. heti terhesség után beadják a babaváró iránti kérelmet a szülők, és ezzel együtt a törlesztési szüneteltetés iránti kérelmet is, jár-e nekik a 3 éves törlesztési szüneteltetés, ha egyébként megfelelnek a feltételeknek, és kiutalják nekik később a hitelt. Azt is firtattuk, hogy ha a babaváró kérvény beadása után meghal vagy halva születik a magzat, jár-e nekik továbbra is a törlesztés szüneteltetése, illetve a kamatmentesség.

Azt válaszolták, hogy csak az igénylő személyek konkrét körülményeinek vizsgálatával állapítható meg, hogy megfelelnek-e a babaváró támogatásról szóló kormányrendelet feltételeinek, azaz hogy a kérdésben jelzett esetekben fennáll-e a szülők jogosultsága. Valkó András hitelszakértő szerint viszont a jogszabály egyértelműen fogalmaz, olvasóinknak jár a törlesztés szüneteltetése és a kamatmentesség is.

Ezután rákérdeztünk a Sberbanknál, hogy a konkrét ügyben mi a válaszuk a két kérdésre, azonban banktitokra hivatkozva nem adtak információt.

Kiemelt kép: Vajda János /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik