Gazdaság koronavírus

Bukják a táppénzt, akik sárga, vagy piros országból jönnek haza, karanténba

Július 15-től léptek életbe az új beutazási szabályok, azóta a koronavírus-járvány súlyossága szempontjából három – vörös, sárga és zöld – kategóriába sorolták az államokat. Akik sárga, vagy piros országból jönnek haza, azokra karantén vár, és két hétnél hamarabb csak akkor szabadulhatnak, ha teszteltetik magukat, és kiderül, hogy nem kapták el a vírust. A tesztek költségét két hétig az állam állta, de augusztus 1-jétől már a hazatérő utazóknak kell állniuk, ami húzós összeg is lehet.

A legújabb, csütörtökön kihirdetett kormányrendelet szerint pedig péntektől táppénz sem fog járni azoknak, akik külföldi utazásukból hazatérve karanténba kell hogy vonuljanak. A rendelet azt írja, az a biztosított, aki magánútlevéllel, valamint egyéb úti okmánnyal, nem hivatalos célú, kevésbé súlyos vagy súlyos fertőzöttségű országból Magyarország területére beutazik, és akire a beutazásakor hatósági házi karantént rendeltek el, nem minősül keresőképtelennek.

Márpedig mint a Privátbankár.hu is írta, a táppénz egyik feltétele az, hogy aki igénybe szeretné venni a juttatást, azt keresőképtelennek nyilvánítsák. Így feltételezhető, hogy az érintettek kénytelenek lesznek fizetés nélküli szabadságra menni, ha csak nem tudják távolról ellátni feladataikat.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik