Gazdaság

Charles Michel: Európa erős és egységes

Sikerült, Európa egységes, Európa erős. Ez az egyezség sorsfordító az unió történelmében, és elindít minket a jövőbe vezető úton is,

mondta kedd reggeli sajtótájékoztatóján Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, miután az uniós tagállamok vezetői elfogadták a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló keretköltségvetést és a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok helyreállítását célzó pénzügyi csomagot. Michel hozzátette: az „unió csodája létezik, mert a tisztelet és együttműködés képes volt forrást fakasztani”.

Az elnök kiemelte, hogy

első alkalommal van egyértelmű kapocs a pénzügyi források és a jogállamisággal kapcsolatos feltételek között, mivel a csúcson kiderült, hogy a tagállamok többsége ragaszkodik ehhez.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy az unió bebizonyította: képes időben, hatékonyan cselekedni, és a végső megállapodás megérte a több mint 90 órányi nehéz tárgyalást. Sajnálatosnak nevezte azonban azt, hogy néhány terület nem kapja azt a támogatást, mint eredetileg tervezték. Hangsúlyozta, hogy Európa a zöld célkitűzések és a digitalizáció fényében épül újjá.

A tagállamok végre nem a kormányközi megoldást választották, hanem az Európai Bizottságot ruházták fel a helyreállítás végrehajtásával,

tette hozzá.

Emmanuel Macron francia elnök történelminek nevezte a kedd reggeli egyezséget, amelyet nehéz tanácskozások után sikerült elérnie a tagállami vezetőknek. „A megállapodásnak köszönhetően az unió közösen vesz fel kölcsönt, és közösen hajtja végre a helyreállítási tervet” – mondta.

Angela Merkel német kancellár a francia elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy „nem volt könnyű a sok különböző álláspontot összehangolni, de a lényeg. hogy sikerült”.

Ez az egyezség is bizonyíték arra, hogy az unió határozottan kíván cselekedni,

hangsúlyozta.

Mark Rutte holland miniszterelnök azt mondta, hogy nem elégedetlen a megállapodással, de nem mondaná, hogy történelmi jelentőségű lenne. Üdvözölte, továbbá, hogy az elfogadott szövegbe beépült a vészfékmechanizmus, amely bármely országot feljogosítja, hogy vitát kezdeményezzen az Európai Tanácsban, abban az esetben, ha meglátása szerint egy másik tagország nem a „megfelelő módon” hajtja végre az uniós források kiosztásához rendelt reformprogramokat.

Megállapodtak az EU költségvetéséről és a helyreállítási csomagról
Orbán Viktor és lengyel kollégája elégedettek.

A koronavírus-járvány okozta válság utáni gazdasági helyreállítást és az ellenállóképesség erősítését segítő pénzügyi eszköz (RRF) keretösszegét 560 milliárdról 672,5 milliárd euróra emelte az Európai Tanács, miközben a vidékfejlesztési támogatásokra korában szánt 15 milliárd eurót a felére, az egészségügyre szánt keretet pedig nullára csökkentette. Jelentősen csökkentették a kutatási és innovációs, valamint a digitális átállást segítő programok számára elkülönített összegeket.

Kevesebb jut a tagországok szénmentes gazdaságra való átállását és a zöld beruházások felgyorsítását segítő keretbe is. A hosszú távú költségvetés és a helyreállítási alap 30 százalékát azonban az éghajlatváltozással összefüggő fellépésekre kell fordítani.

Az elfogadott megállapodás megemelte a „takarékos négyeknek” – Ausztria, Hollandia, Svédország, Dánia – és Németországnak járó költségvetési visszatérítés összegét.

A csúcstalálkozó egyik legtöbb vitát kiváltó kérdésével, a ÚjNemzedékEU (NextGenerationEU) névre keresztelt helyreállítási alapból származó összegek elosztásával és ellenőrzésével kapcsolatban abban állapodtak meg az uniós vezetők, hogy az Európai Bizottságnak határozatot kell elfogadnia a vonatkozó célok „kielégítő teljesítésének értékeléséről és a kifizetések jóváhagyásáról”.

Amennyiben egy vagy több tagállam úgy ítéli meg, hogy súlyos eltérések mutatkoznak a meghatározott céloktól, kérhetik az Európai Tanács elnökét, hogy az ügyet utalja a tanács elé. Egy ilyen ügy megtárgyalása nem haladhatja meg a három hónapot.

A megállapodás az uniós pénzek kifizetésével összefüggő politikai feltételekkel összefüggésben „arányos intézkedések meghozatalát” helyezi kilátásba az uniós források nem megfelelő felhasználása vagy az uniós értékek tiszteletben tartásának elmaradása esetén.

A tanácsnak minősített többséggel jóváhagyott bármiféle eljárást objektív módon, hátrányos megkülönböztetéstől mentesen, a tagállamok egyenlő bánásmódjának elvét tiszteletben tartva, pártatlan és bizonyítékokon alapuló megközelítés alapján kell lefolytatni.

Orbán: Megvédtük a nemzeti büszkeségünket
A miniszterelnök nagyon elégedett az uniós csúcs eredményével.

Kiemelt kép: STEPHANIE LECOCQ/POOL/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik