Gazdaság koronavírus

Nyári leállás is lesz a magyar autógyárakban

Hiába nyitott újra az autószalonok jelentős része a nyugat-európai országokban, a vevők egyelőre csak lézengenek — írta meg a G7.hu. A lap szerint amikor tavasszal egymás után abbahagyták a munkát a hazai autógyárakban, sokan bíztak abban, hogy a járvány levonulása után a kiesett termelés jelentős része pótolható lesz, például úgy, hogy a szokásos nyári, részben a karbantartást szolgáló leállásokat elhagyják, vagy jelentősen rövidebbre szabják. A több hetes szünet alatt bőven volt idő foglalkozni a gépekkel, az alkalmazottaknak pedig ki kellett venniük a szabadságaik egy részét, így nyárra kevesebb maradt.

László Zoltán, a tagszervezeteken keresztül sok járműipari cégre rálátó Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a lapnak azt mondta: meglepte a beszállítói láncok szereplőit — még az első szinten lévő nagy multikat is —, hogy idén is lesznek nyári leállások az autógyárakban.

Ennek nyilván van egy rejtett üzenete, amit nem szívesen tesz ki senki az ablakba: nincs nagy termelési nyomás az autógyártókon. Folyamatosan csökken a tervezett eladások száma, újabb és újabb verziók jönnek azzal kapcsolatban, hogyan folytatódik a termelés

— fogalmazott László Zoltán.

A kecskeméti Mercedes augusztus 17. és 23. között tart előre tervezett termelési szünetet. A Magyar Suzuki Zrt. idén nyáron is megtartja a szokásos, előre tervezett éves leállását, amely 2020. augusztus 10-től 21-éig tart. A győri Audi a lap kérdésére azt írta, hogy a motorgyártásban a nyári hónapokban alapvetően nem lesz minden területet érintő átfogó termelési szünet. Bizonyos motorgyártó területeken a 28-33. hét között lesz leállás, míg más szegmensekben csökkentett üzemmódban zajlik a termelés. Ami pedig a járműgyártást illeti, ott a 30. héten (július 20-26.) között nem lesz termelés.

László Zoltán szerint a szabadságokat a legtöbb helyen elhasználták, mind az autógyárakban, mind a beszállítóknál. Emiatt szerinte egészen biztosan lesznek nem fizetett időszakok egyesek számára, sokan pedig csak az alapbérüket fogják megkapni. A beszállítóknál nagyon sok helyen elkezdték újraértelmezni a magyar törvényeket, amelyek szerint állásidő esetén alapbért kell fizetni. Ennek csak a 70-75-80 százalékát fizetik ki, és magyarázatként legfeljebb annyit tesznek hozzá, hogy így tudják megőrizni a munkahelyeket.

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik