Gazdaság

Duna House: kezd helyreállni a magyar ingatlanpiac

Júniusban már az egy évvel ezelőtti aktivitás volt jellemző az ingatlanpiacon a Duna House szerint, a társaság elemzése alapján a piac már május végére stabilizálódott – írja az MTI.

Az év második negyedévéről közölték: a piaci tendenciákkal egyezően, erőteljesen jelentkeztek a koronavírus hatásai a csoport fő, lengyel és magyar piacán. Az ingatlanközvetítésből származó jutalékbevétel 33 százalékkal, azon belül a saját üzemeltetésű irodáké 49 százalékkal esett.

Magyarországon a lakóingatlan piac a tavalyi szinteken kezdte az évet, majd jelentősen visszaesett március utolsó két hetében, a hónap utolsó hetében például 67 százalékos csökkenést mértek éves alapon. A volumenek május végére érték el a tavalyi szinteket.

Közölték azt is, hogy a csoport igazgatósága által tett intézkedéseknek köszönhetően megtakarításokat tudott elérni a társaság a második negyedévi működési költségeknél, nagyobbat, mint azt a járvány előtt tervezték.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik